Az AutoCad használatának alapjai

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az AutoCAD használatának alapjai
Tárgykód
KOEA8608
Általános infók
Kredit
2
Tanszék
Logisztika
Követelmények
Jelenlét
ajánlott
Minimális munka
órai jelenlét
NagyZH
1 db
Elérhetőségek


Követelmény

Aki az első órán bevallja, hogy már ért a tárgyhoz, annak nem kell többet bemennie, egy egyeztetett időpontban be kell hoznia egy nem túl régi művét. A többieknek év végén van egy órai rajzolás, kb 40 perc alatt teljesíthető. A tárgyat sikerült/nem sikerült skálával osztályozzák, úgyhogy egész könnyű ötöst szerezni belőle.

Segédlet

Létezik a tárgyhoz egy kiadott segédlet a Logisztika tanszék letöltéseinél

Tipppek

A tárgyat kb 40 ember tudja felvenni, így érdemes ott lenni Neptunon időben. Ha nem sikerült felvenni, és bemész az első órára, akkor 1-2 embert utólag felvesznek még, de ilyenkor számítani kell rá, hogy saját gépen kell dolgoznod, mert maximálisan ki van használva a hely.

Vélemények

Koza - 2013

Az én oktatóm egy fiatalabb oktató, Győrváry Zsolt volt. Érthetően elmagyarázza a programot, közben időnként mesél a saját munkáiról is, érdekes az óra végig. Hivatalosan a 2004-est használjuk, ajánlott otthon a '07-es verzió, és aki szeretne használhat frissebbet is.

Az oktató tudja jól, hogy nem csak közlekkarosok veszik fel a tárgyat, így ha nem értesz valami szakkifejezést, nyugodtan megkérdezheted :)

A kurzusok között szabad átjárás van a legelején, a tanárokkal kell egyeztetni. Ha nem a saját kurzusodon vagy, akkor neked kell biztosítani, hogy legyen géped teltház esetén. Ettől nagyon nem kell félni, az első pár hétben vannak csak sokan.

A számonkérés direkt nem a 14. héten van, tudják jól, hogy akkor mindenkinek dolga van, így egy héttel korábban kell bemutatni a tudásodat. A számonkérés kb fél-háromnegyed órát vett igénybe, aki meg tudta rajzolni, mindneki ötöst kapott. Ha év közben aktívan bejársz és egy-két plusz kiadott feladatot megcsinálsz (gyakorlásképpen akár), akkor választhatsz, hogy mit szeretnél megrajzolni, egyébként húzni kell egy kupacból.

Wyll - 2008.05.13

Én Dr. Frank Jenőnél voltam ebben a félévben. A leírásom őrá vonatkozik.

Rugalmasság
Bár a neptunban már csak Keisz doktornál volt hely, de első órán mondtam, hogy én a Frank kurzusára szeretnék bejárni, mert csak annak jó az időpontja - szó nélkül engedte, és soha egy szót nem szóltak érte, sztem nem is figyelték. Az első óra tájékoztató jellegű, és itt explicit ki lett jelentve, hogy a tárgyat egy megfelelő szintű rajz elkészítésével lehet abszolválni. Mindegy hogy azt hol és mikor csinálod, csak tudd, hogy mi micsoda benne, és kész. Magyarul kötelező bejárásról szó nincs, nem ellenőriznek semmit, a lényeg a rajz. Csinálhatod otthon vagy lehet korábbi rajzod, ekkor beviszed láttamoztatni valamelyik óra végére vagy egyik vizsgaalkalommal (ott egy apró technikai kérdéssel megbizonyosodnak róla hogy érted és ötös), vagy a "vizsga"alkalmak valamelyikén bemész, kapsz papíron egy rajzot, helyben prezentálod (megrajzolod), és ötös. Van aki netes tutoriallal csinált rajzot, így értette, nem is volt gond a belekérdezésnél, én végig bejártam és elő"vizsgáztam", ezért értettem, nálam sem volt gond.
Az órák
Szintén az L épület földszinti számítógéptermében voltunk, ahol bár nem C2Q-k vannak, de AutoCad-re tökéletesek a gépek. Angol AutoCad-et használtunk, volt szó hogy lesz vagy nem lesz telepítve magyar, meg hogy jó lesz-e vagy nem, én általában az eredeti angolt jobban kedvelem minden programnál, mi villanyosok úgyis értjük, és egyértelműbb is, mert mire magyarban minden fordítás egységes lesz, lemegy még egy kis víz a Dunán, mire Frank hozzászokna, talán még sokszor annyi:)
Az órák általában egy téma köré csoportosulnak. Az elején általában kioszt egy papírt rajta több rajzzal, azok lesznek a példák, és írja a táblára egymás után gondosan az egy feladathoz tartozó parancsokat, hogy aki nagyon gyp, vagy nem egérrel dolgozik, annak is legyen támpontja. Igaz, ez sokszor igen hasznos, mert azért (főleg az elején) el lehet keveredni. Szóval nem árt elsajátítani a parancssoros utasítgatást sem, végülis ez a program alapja, tehát alapvetően jó dolog. Végigveszitek az alapvető rövidítéseket, koordinátamegadási lehetőségeket, aztán kijelölés, vonalak, poligonok, körök, layerek, rajzmódosítók, méretezések, szövegek, kitöltések, sokszorosítók, lekérdezések, blokkok, végül kis 3D-s kitekintés. Közben sorra előkerülnek a különböző dolgok beállítóablakai is, tehát kiteljesedik a kép. Kb ennyi a téma. Jegyzetelni szerintem nem nagyon kell, óránként max egy-két sor, hogy mit hol kell beállítani, vagy ha valami fontos, vagy nem triviális, de teljesen el is hagyható. Saját számítógépet (praktikusan laptopot:) lehet bevinni és használni, azon dolgozni vagy akár rajzot jegyhez bemutatni is.
Ha "vizsgázol"
Mint mondtam, otthoni rajz is láttamoztatható helyben, de oda is lehet menni, hogy helyben kapott mintát helyben rajzoljunk. Állítólag más években az első ilyen alkalommal tömegnyomor szokott lenni, idén alig voltunk. Ezekből is utolsó voltam, így meg sem várta, hogy befejezzem a rajzot, kérte hogy az épp következő műveletet x módszerrel csináljam meg, mondom neki miért:) (kötekszik?), mondja: csak. Jóvanmondom, megcsináltam neki x módszerrel, erre mondta hogy ok, ötös, húzzak haza:) Tehát jó fej, és a lényeg hogy tudd mi van a rajzodon. (Készülni egy grammot nem készültem, minden nélkül egy szál farmer+pólóban érkeztem a műveleti területre, de lehet hogy még a kis jegyzetemet is engedte volna használni.)
Összefoglalva
  • A tárgy neve itt tökéletes a tartalmához. Nem a tervezésen, a programon van a hangsúly. Az AutoCad alapjában nem más, mint egy geometriai rajzolós program, csak eszméletlenül profi. Az egyenes egyenes, a kör az kör, az érintő érintő, a 34,534213° az 34,534213°. Szép, mindent be lehet állítani, mindent meg lehet rajzolni.
  • Azoknak különösen ajánlom, akik eddig esetleg egy-egy kósza műszaki rajz esetén Microsoft Visioval próbálkoztak. Ezután már sosem fogják ezt tenni. Meg persze annak, aki szereti az ilyesmit, esetleg tényleg kell műszaki rajzokat kreálnia, de nincs hozzá semmi alapja.
  • Ingyen kreditnek sem utolsó, és ha bejársz, lesz még egy kis apróság a nagy puttonyban, aminek talán egyszer jó hasznát veszed.
Nagyon népszerű tárgy, készülj rá, hogy ha fel akarod venni, akkor éjfélkor ott kell lenni (a szer(ver)en).

Luxa - 2006.01.06.

A tárgyat nekünk az említett Dr. Keisz István tartotta, de fel lehet venni Dr. Frank Jenőnél is, állítólag kb. egyforma. Az órák az L épület laborjában vannak tartva, itt nincsenek túlságosan modern gépek, emiatt R14-t használnak, ami a célnak egyébként tökéletesen megfelel. A heti két gyak arról szól, hogy kaptok egy műszaki rajzot, és azt kell pontosan reprodukálni a képernyőn. Ez mondjuk egy vasúti sínnél már nem annyira triviális dolog, néha minimális geometriai tudás nem árt. Óra elején mindig elmondja, hogy mit kell használni, érdemes odafigyelni, mert néha mond trükköket, amik jól jönnek, de egyébként rá lehet jönni, ha az ember tud angolul.

A bejárás nem kötelező, ha úgy érzed, hogy értesz az AutoCADhez, akkor nem gáz a dolog, de tudnod kell többféle eszközzel megcsinálni a dolgokat, mert különben csak négyest fogsz kapni a zh-n.

A zh abból áll, hogy eléd rak egy összetett, de azért nem túl nehéz rajzot, és azt kell lerajzolni méretezéssel együtt. Közben lehet tőle kérdezni, szomszéddal beszélgetni, nem zavarja túlságosan a dolog. Több csoport van, de az egymás mellett ülök kapják az azonos csoportokat... Ha kész vagy és tetszik neki a rajzod, akkor esetleg belekérdez, hogy és ezt hogyan csinálnád. De általában habozás nélkül ötöst ad, ha nem tudsz a kérdésekre válaszolni, vagy vhol komolyabban elakadtál, akkor négyest. Ja, ezt a rajzot ki lehet váltani egy máshol készített kellő bonyolultságú rajzzal, de ez tipikusan nem minket érint...