Villamosmérnök MSc

A VIK Wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Erdélyi Dávid (vitalap | szerkesztései) 2015. január 28., 22:07-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Ismertető)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ismertető

A villamosmérnöki mesterképzés célja olyan mérnökök képzése, akik a villamos, elektronikus és számítástechnikai eszközökhöz, berendezésekhez és rendszerekhez kapcsolódó magas szintű természettudományos és specifikus műszaki ismeretek birtokában képesek új villamos, elektronikus és számítástechnikai rendszerek, berendezések és eszközök tervezésére, fejlesztésére és integrálására, a szakterületen kutatási-fejlesztési feladatok ellátására, koordinálására, alap- és alkalmazott kutatási feladatok kidolgozásában való részvételre, tanulmányaik PhD képzés keretében való folytatására.

2014/15 tavaszi félévétől kezdve új mintaterv van érvényben!

Szakirányok

A szakirányok mellett szerepel a Felsőbb matematika tantárgy kódja (A / B / C), illetve az ennek megfelelő tárgyak az őszi félévben és tavaszi félévben. A tavaszi félévben megtartott öt közös tantárgyból egy szakirányonként előírt, egy pedig választható a másik négy közül. Új rendszer van 2015-től, így kicsit megváltozott, ami volt.

Szakirány Felsőbb matematika Kötelező közös tantárgy
Kód 1. félév (tavaszi) 2. félév (őszi)
Beágyazott információs rendszerek szakirány (MIT) A Haladó lineáris algebra Sztochasztika Méréselmélet
Mikroelektronika és elektronikai technológia (ETT) A Haladó lineáris algebra Sztochasztika Minőségbiztosítás a mikroelektronikában
Irányítórendszerek szakirány (IIT) C Haladó lineáris algebra Analízis Szoftvertervezés
Multimédia rendszerek és szolgáltatások szakirány (HIT) A Kombinatorikus optimalizálás Sztochasztika Hírközléselmélet
Számítógép-alapú rendszerek szakirány (AAIT) A Haladó lineáris algebra Analízis Méréselmélet
Vezetéknélküli rendszerek és alkalmazások szakirány (HVT) A Haladó lineáris algebra Sztochasztika Hírközléselmélet
Villamosenergia-rendszerek szakirány (VET) A Kombinatorikus optimalizálás Sztochasztika Váltakozó áramú rendszerek

Elágazó tantárgy

Választható természettudományos tantárgyak

Gazdasági és humán ismeretek

Szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretei

  • Szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretei - szakirány ismeretek elmélyítését szolgáló tantárgyak, mellékszakirány tantárgyak, szakmai ismeretbővítő tantárgyak.
  • Az aktuális lista mindig elérhető a Neptunban a kötelezően választható tárgyak szűréssel.
  • Ebből a tárgycsoportból 12 kreditnyit kell teljesíteni.
  • A szakmai törzsanyag kötelezően választható tantárgyaként felvehető a villamosmérnök MSc valamennyi szakirány tantárgya is - a saját (kötelezően hallgatandó) szakirány tantárgyak kivételével.