Szoftver labor I.

A VIK Wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Ferrero (vitalap | szerkesztései) 2013. január 31., 09:39-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Sablon:Tantargy

Követelmények

A jegyszerzéshez szükséges

  • A laboratóriumi órák látogatása kötelező; legalább 70%-ban.
  • Az órákon önálló munka folyik. A laborvezetők a felkészültségét ellenőrzik egy beugró íratásával. Elégtelen felkészültség esetén a jelenlét megtagadható; ilyenkor az adott alkalom hiányzásnak számít. A beugrót késve megírni legfeljebb egyszer lehet, a notórius késők hiányzónak számítanak. A beugrók a labor anyagához kapcsolódó előadás- és gyakorlati anyagokat kérdezik vissza (ez legtöbbször az előző hetit jelenti).
  • A tárgyból nagy házi feladatot kell készíteni, amelyet a 13. héten kell bemutatni a laborvezetőnek. A házi feladaton a félév közben is dolgozni kell, nem csak az utolsó héten: a 8. hétre kell elkészíteni annak pontosított specifikációját, a 10. hétre pedig a programnak egy első, félkész változatát. Ezek időre elkészülte beleszámít a házi feladatra járó végleges jegybe.
  • A félév végi jegy a kis ZH-k és a nagy házi feladat jegye alapján adódik, azok számtani közepe. A laborvezető az egész féléves órai munka alapján ezt ±1 jeggyel módosíthatja. Itt is 5 db kis zárthelyi van. A három legjobb számít; pótolni nem lehet. A három legjobb átlagával el kell érni 40%-ot, azaz az összegükkel 12 pontot. A kis ZH-kból számolódó jegy a három legjobb kis ZH pontjából keletkezik, az alábbi táblázat szerint:
Pont 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
Jegy 1,00 1,50 1,72 1,94 2,17 2,39 2,61 2,83 3,06 3,28 3,50 3,72 3,94 4,17 4,39 4,61 4,83 5,06 5,28 5,50


Félévközi feladatok

  • A legjobb 3 kisZH pontszámának összege legalább 12
  • Elfogadott nagyházi
  • Maximum 4 hiányzás (a kiadott házifeladat beadásának elmulasztása hiányzásnak számít)

KisZH nem pótolható, nagyházi különeljárási díj ellenében viszont igen (a pótlási hét végéig)


Segédanyagok

Labor anyagok

Labor kisZH, beugró

Házi

xxx

Tippek

xxx

Kedvcsináló

xxx