Szent Schönherz Senior Lovagrend

A VIK Wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Szedjani (vitalap | szerkesztései) 2013. január 26., 20:28-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szent Schönherz Senior Lovagrend
Nyitás vagy gyűlés
Hely
1819
Általános infók
Alapítás
1991
Körvezető
Kelemen András
Elérhetőségek
Levlista
seniorok
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Nem lehet a bélyegképet a célhelyre menteni
@sch.bme.hu

A Lovagrend a Házban főként az elsősök segítésével foglalkozik mind tanulmányi, mind közösségi téren. Mi szervezzük a Gólyatábort, a Gólyabált, és ezen kívül még sok más rendezvényt is, ahol lehetőségetek van megismerni egymást, egy jót bulizni, vagy akár képességeitek fejlesztésében is segítünk. Ilyen rendezvények például a beköltözés hete, a Gólyahét, különböző hétvégi táborok, és az év közbeni Gólyakocsmák. Tanulmányi fronton többek között próbaZH és konzultációk szervezésével, megtartásával segítjük a jó tanulmányi eredmények elérését.

A Lovagrend nagymestere Kelemen András, Endru.

A Lovagrend története

Az 1991. év nyarának utolsó heteiben egy nagysikerű Gólyatábort rendeztek a seniorok. A Házban működő évfolyamok ekkor találtak igazán egymásra, ott szembesültek először azzal, hogy az együttes munka milyen jó eredményt képes produkálni. Felbuzdulásukat megragadván ősszel, a Kisrablóban eltöltött vacsora során fogant meg az ötlet: szervezett keretekben kellene tovább csinálni a lelkes felsőbbéves senioroknak a fiatalok istápolását. Az akkori elsős nevelőtanárok — Luigi, Doki, Guczó, Fucskó, Dézó –, valamint a friss seniorgárda elhatározták, hogy megalapítják a Lovagrendet. Alapító okirat gyanánt elképzeléseiket egy Kisrablós étlap hátuljára vésték, hogy az utókor is “lásson, tudjon, érezze a feeling­et”.

Valahogy imígyen indult a ma is létező SSSL hivatalos története. Kezdetben kommandóegységekbe tömörülve járták a Házat, mindenütt lehetett számítani rájuk, ahol ember­ és ötletanyag szenvedett hiányt. Aztán a rendszerváltozás szele begyűrűzött a Ház falain, az egyre több elsőssel egyre többet kellett foglalkozni. A Lovagrend háttérbe vonult, szerette volna a fő célt elérni, az elsősök útját egyengetni. Sajnos a háttérbe vonulás túl jól sikerült, a mélypontból egy fiatal, ám tettrekész nevelőtanári gárda, no meg az általuk vezérelt, zömmel másodéves seniorcsapat vezette ki a Lovagrendet. `95 óta töretlen népszerűségnek örvend, ezen még az sem tudott változtatni, hogy az időközben a körök között kitört legalizálási láz megkövetelte az SZMSZ, a költségvetések, az éves rendezvénytervek előzetes elkészítését. Függetlenségét megőrizve a Lovagrend legalitása nem kör, hanem ellipszis­szinten valósult meg, amelyet mind a mai napig sikerült megőriznie.

A jelen

A Lovagrend immár több mint tíz éve működik a Házban. Jelenleg 5 várúrral, 30 aktív lovaggal, és 15 apróddal szolgálja a közjót, a seniorgárda létszáma pedig meghaladja a 400 főt.

Felépítése

A Lovagrend megalakulása óta több kasztból épül fel. A legfőbb irányító (és demokratikus diktatúra lévén döntéshozó) szerve a Hetek tanácsa. Tagjai közé a mindenkori Nagymester, valamint 6 tanácstag tartozik, tanácstag lehet lovag, illetve apród. Irányító szerepet tölt be a lovagok kasztja, az apródok kasztjába pedig azon seniorok kerülhetnek, akiket tevékenységükért a Lovagrend tagjai arra érdemesnek tartanak. A Lovagrend végrehajtó szerve a seniorgárda (a seniorok és a juniorok), amelynek mindenki tagja lehet, aki szívesen szeretné a piroscsőrű gólyák kezdő lépteit egyengetni az egyetemi élet rögös útján. Az idők folyamán, ahogy egyre inkább lábra kapott a Lovagrend szellemisége a Ház berkein belül, úgy lett egyre több ereklyéje, egyre több hagyománya. Ilyen például a Nagykönyv, amit ma már nyugodtan lehetne Vándorkönyvnek nevezni, annyit utazik a Lovagrend és a készítője között. Ebben a kódexben fektették le a Lovagrenddel történt nagyobb eseményeket, igényes felépítése minden olvasója számára feledhetetlen emléket nyújt. A hatalom jelképe a Nagymesteri sapka, az Excalibur (ami egy másfél méter hosszú díszkard), valamint az Országalma, amit gyűlésenként egy megfelelően méretezett Unicumos üveg képvisel.

Maga a nagymesteri cím nem egyidős a Lovagrenddel. Az ősi fóliánsok szerint Iván volt az első Nagymester, majd Nagyturcsi, Polonkai, Blázi, Rich, Ervin, Guriga, Sanya, BeeGee, Kalmár, KömC, Kossuth, Maci, Attila, Laccí és KisMaci ölthette magára a fekete köpenyt. 2011. ősze óta Endru bírja e felelősségteljes posztot. Lovag lehet minden apród, aki bizonyította rátermettségét a lovagi erények terén. Mindeme bizonyítás szertartásokkal tarkított próbatételen keresztül vezet, megfelelés esetén a jelölt részt vehet a Lovaggá Avatás ceremóniáján. Ekkor a lovagok maguk közé fogadják, és hűségük jeléül egy köpennyel ajándékozzák meg. Az újdonsült lovagnak választania kell egy lovagi nevet, valamint egy címet. Így lett a Lovagrendnek udvari szállítója, kincstárnoka, főétekfogója, stb. Az apródjelölt a sikeres próbateljesítés után egy korsót kap annak jeléül, hogy immár a Lovagrend sorait erősíti, majd ezután választania kell egy Lovagot, akinek fegyverhordozója lesz.

Testületileg a Lovagrend minden évszakban tesz egy hétvégi kirándulást, ahol megbeszélik a lovagok a következő időszak teendőit, az előre felmerülő problémákat. Ezek a táborok rendszerint híres magyar bortermelő vidékek közelében vannak, kedvenc helyeik Mátraháza, Bodajk, Óbánya, Kőhányáspuszta, Felsőtárkány, Badacsonytomaj, Várgesztes, Csobánka, Velence.

Rendezvények

Források