„Számvitel” változatai közötti eltérés

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
113. sor: 113. sor:
  
 
Az előadások viszonylag érdekesek voltak, és a tanárnő láthatóan igyekezett, de nekem nagyon szenvedős volt este 6 körül, kevés dolog keltette fel az érdeklődésem, bár ez persze ízlés kérdése.
 
Az előadások viszonylag érdekesek voltak, és a tanárnő láthatóan igyekezett, de nekem nagyon szenvedős volt este 6 körül, kevés dolog keltette fel az érdeklődésem, bár ez persze ízlés kérdése.
 
=== 2015 tavasz ===
 
Rózsa Ildikó tartotta a tárgyat. Legelső órán megkérdezte, hogy tud-e mindenki laptopot hozni, mert ha igen, akkor gyakorlati órákat tud tartani. Ebben az esetben két ZH volt a félév végefelé, egy tisztán elméleti (20 pont) és egy gyakorlati ZH (80 pont). Előbbinél néhány tesztes kérdés volt, illetve oaz anyag megértésére kérdeztek rá benne. Utóbbi esetében gazdasági eseményeket kellett lekönyvelni két évben, majd megcsinálni a kimutatást. Az órákon kiadott utánanézős feladatokat is, amikkel plusz pontokat lehetett szerezni, illetve az utolsó órán volt egy bevallás elemzés is, amivel viszonylag sok plusz pontot lehetett szerezni (15-t). A gyakorlati ZH előtti órán végigcsináltunk egy minta ZH feladatot, amivel egész könnyen teljesíthető volt a feladat. Nagyon érdekesek voltak az előadások, fel tudta kelteni a tárgy iránt az érdeklődést, rendkívül szimpatikus volt a hozzáállása a hallgatókhoz. Nem volt kötelező bejárni, az előadás/gyakorlati órákat nem a TAD szerint tartotta meg, de ez egyáltalán nem okozott problémát, sőt, így több gyakorlati óra volt.
 
  
 
{{Lábléc_-_Kötelezően_választható_gazdasági_és_humán_ismeretek}}
 
{{Lábléc_-_Kötelezően_választható_gazdasági_és_humán_ismeretek}}

A lap 2015. június 18., 09:32-kori változata

Számvitel
Tárgykód
GT35A002
Általános infók
Kredit
2
Tanszék
GTK-ÜTI
Követelmények
Jelenlét
?
Minimális munka
?
KisZH
nincs
NagyZH
1 db
Házi feladat
nincs
Vizsga
nincs
Elérhetőségek


Tananyag

A félév során érintett főbb témakörök:

  • A számbavétel kialakulása, fejlődése.
  • A számbavétel hagyományos témakörei.
  • A Könyvelés eszköztára és módszerei.
  • Könyvelés technikai alapjainak gyakorlása
  • Beszámolás és könyvvezetés. A számviteli beszámolók általános kérdései.
  • Eredménykimutatás kétféle megközelítésben.
  • Költségek csoportosítása. Költségkimutatások. Költség elszámolási technikák.
  • Néhány kiemelt vagyon- és forráselem értelmezése, struktúrája, elszámolási szabályai.

A ZH-k során számológép használható.

Segédanyagok

Laáb Ágnes féle tesztes számonkérés. Rózsa Ildikónál gyakorlati feladatos a ZH.

-- BalamberDavid - 2010.12.15.

Gyakorló tesztek

Már nem ilyen típusú a számonkérés, de akit érdekel, még kitöltheti ezeket

Összesített kvíz

Előadás

Régebbi diák, de még használhatóak.

És az ezekről készült szöveges kidolgozás (hibák előfordulhatnak!). A pdf-ben az első oldal az "otthoni tanulás" pdf kidolgozása.

Gyakorló feladatok, kidolgozások

Megoldott gyakorló feladatok:

Egyéb

Eredménykimutatás forma és Gyakorló feladat

ZH


Vélemények

2010 ősz

A tanárnő nagyon érdekes előadásokat tart, nagyon jó a stílusa, tudja, hogy mérnökök leszünk, nem könyvelők. Kevés elméletet tanultunk, sokat gyakoroltunk, ZH-példákat is, és sokat mesélt arról is, hogy hogy működnek a tanult dolgok a valóságban, meg történeteket.

Két ZH-t írtunk, 40 és 60 pontosat, mindkettő előtt oldottunk meg ugyanolyan feladatokat, csak más adatokkal. Bejárás + a ZH-kra fél-egy óra tanulás bőven elég a teljesítéshez. Magolni szinte alig kellett valamit, főleg ész kellett.

A tanárnő első órán felírta az e-mail címeinket és arra küldött mindig anyagokat amiket órán vettünk, hogy ki tudjuk nyomtatni. Szóval lehet hogy ha valaki nem jár be, akkor is utána tud nézni a dolgoknak, de ez nem garantált, ajánlott könyv/jegyzet nincs, az elmélet nagy részét táblánál mondja el.

2014 tavasz

Most Dr. Laáb Ágnes tartotta. A ketteshez elég volt minden órán bent lenni + írni óra végén papíron valamilyen visszajelzést a tanárnőnek. Ezen felül neten (külön portálon) beadható gyakorlófeladatokkal szerezhető jobb jegy (akár 5-ös is), vagy meg lehetett írni a ZH-t (11. hét), de akkor azon a plusz pontok(jelenlét+feladatok) legfeljebb egy jegyet javíthattak. Így például ha van annyi pontod, ami elég a 3-ashoz, és megírod a ZH-t, amin megbuksz, akkor buktad a tárgyat, így szerintem ezt nem érdemes kockáztatni.

Az előadások viszonylag érdekesek voltak, és a tanárnő láthatóan igyekezett, de nekem nagyon szenvedős volt este 6 körül, kevés dolog keltette fel az érdeklődésem, bár ez persze ízlés kérdése.


BSc
MSc
Jelölések
°°:A tárgyat csak a 2013-ig kezdők vehetik fel kötelezően választhatónak. ‡:Kifutott tantárgy.