Option 1

A VIK Wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Márki-Zay Ferenc (vitalap | szerkesztései) 2019. április 16., 19:45-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Option One
Általános infók
Alapítás éve
2015
Csk.
Smidróczki Norbert (Smici) & Kovács Norbert (Gyuri)
Létszám
?

Rólunk

Az Option1 csapat 2015-ben alakult meg Csillagtúra előtt, az akkori piros első- és másodéves csapatokból, majd 2016-ban CST-re becsatlakoztak az akkori piros gólyák, ezen felül jelentős számú ELTE hallgató is jelen van. A 1620-as klubszoba a főhadiszállás.

2015-ben a bagázs nagyrészt a Piros Gárda aktív fiatalabb részét ölelte fel, ennek megfelelően kb. felük TTNYes, másik felük pedig SCHs vagy külsős volt. Kiváló hangulatban masírozott végig a CST - n, harmadik helyet és jól megérdemelt 10 liter bort szerezve. Már a túra végén elkezdett bontakozni az Új Qpacsapat ötlete azokban, akik nem kívánták túl komolyan venni a '15ös Qpát.

Option 133

A 2015-ös csillagtúrára a csapat megint követte a tradíciót, hogy összegyűjtött egy csomó, önmagában működő ötletet, és mivel egyiket sem akarta elvetni, összegyúrta egybe, aminek már semmi látható értelme sincs. Az Option 1 és a TTNYes többség miatt felmerült 133-es iskolabusz - a varázslatos ötletek összegyúrása eredményezték az Option 133at, amit még az életben egy rendező sem volt hajlandó kimondani. (álltalában Option néven szereplünk, vagy csak kifelejtenek minket)

Csapatkapitány: Capteam: Smidróczki Norbert (Smici) & Kovács Norbert (Gyuri)