„Digitális kompetenciák” változatai közötti eltérés

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
(→‎Segédanyagok: anyagok feltöltése)
a
(6 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
19. sor: 19. sor:
  
 
== Követelmények ==
 
== Követelmények ==
 +
 
=== A szorgalmi időszakban ===
 
=== A szorgalmi időszakban ===
*A '''házi feladat:''' tárgyhoz 2 kis házi feladat tartozik. Ezek során a hallgatóknak egyszerűbb szövegszerkesztési, táblázatkezelési illetve prezentációkészítési feladatokat kell megoldaniuk. Az első feladat beadásának határideje az 5. hét, a másodiké a 9. hét. Mindkét házi feladatra 10-10 pont kapható, amelyekből összesen legalább 10 pontot kell elérni.  
+
*A '''házi feladat:''' tárgyhoz 2 házi feladat tartozik. Ezek során a hallgatóknak egyszerűbb szövegszerkesztési, táblázatkezelési illetve prezentációkészítési feladatokat kell megoldaniuk. Az első feladat beadásának határideje az 5. hét, a másodiké a 9. hét. Mindkét házi feladatra 10-10 pont kapható, amelyekből összesen legalább 10 pontot kell elérni.  
 
*A '''zárthelyi:''' 13. héten nagyzárthelyi dolgozatot írunk, mely a teljes félév anyagát kéri számon. A dolgozatra 80 pont kapható, melyből legalább 40 pontot kell elérni. ZH 25 feladatból áll, melyek kb. 2/3-a feleletválasztós, a maradék kérdésre válaszolós.
 
*A '''zárthelyi:''' 13. héten nagyzárthelyi dolgozatot írunk, mely a teljes félév anyagát kéri számon. A dolgozatra 80 pont kapható, melyből legalább 40 pontot kell elérni. ZH 25 feladatból áll, melyek kb. 2/3-a feleletválasztós, a maradék kérdésre válaszolós.
 
*'''Pótlási lehetőségek:'''
 
*'''Pótlási lehetőségek:'''
27. sor: 28. sor:
  
 
=== Félévvégi jegy ===
 
=== Félévvégi jegy ===
*A házi feladatok pontszáma 10-10%-ban, a zárthelyi dolgozat 80%-ban számít az érdemjegybe.
+
* A házi feladatok pontszáma 10-10%-ban, a zárthelyi dolgozat 80%-ban számít az érdemjegybe.
*Ponthatárok:
+
* Ponthatárok:
 
:{| class="wikitable" style="text-align: center; width: 110px; height: 40px;"
 
:{| class="wikitable" style="text-align: center; width: 110px; height: 40px;"
 
!Eredmény %!!Jegy
 
!Eredmény %!!Jegy
44. sor: 45. sor:
  
 
== Tematika ==
 
== Tematika ==
Előadások tematikája:
+
 
* számítógép, operációs rendszer
+
=== Előadás anyagok ===
* szövegszerkesztés (Word)
+
* [[Media:mia_2018_01_bev,_os.pdf | 1. előadás]]: bevezetés, operációs rendszerek
* táblázatkezelés (Excel)
+
* [[Media:mia_2018_02_szovegszerk_1.pdf | 2. előadás]]: szövegszerkesztés
* prezentáció készítés (PowerPoint)
+
* [[Media:mia_2018_03_szovegszerk_2.pdf | 3. előadás]]: szövegszerkesztés
* verziókezelés (GitHub)
+
* [[Media:mia_2018_04_szovegszerk_3.pdf | 4. előadás]]: szövegszerkesztés
* levelezés (Outlook)
+
* [[Media:mia_2018_05_tablazat_1.pdf | 5. előadás]]: táblázatkezelés
 +
* [[Media:mia_2018_06_tablazat_2.pdf | 6. előadás]]: táblázatkezelés
 +
* [[Media:mia_2018_07_tablazat_3.pdf | 7. előadás]]: táblázatkezelés
 +
* [[Media:mia_2018_08_prezentacio.pdf | 8. előadás]]: prezentáció készítés
 +
* 9. előadás: Prezi (nem része a ZH-nak)
 +
* [[Media:mia_2018_10-11_git,_vk.pdf | 10-11. előadás]]: Git, verziókezelés
 +
* 12-13. előadás: levelezés (nem része a ZH-nak)
  
 
== Segédanyagok ==
 
== Segédanyagok ==
*2018 ősz
+
 
**Előadás anyagok:
+
=== Felhasználható anyagok ===
***[[Media:mia_2018_01_bev.pdf | 1. előadás]]: bevezetés
+
* [[Media:mia_2018_seged_tablazat.zip | Táblázatkezelés segéd-/gyakorlóanyag]]
***[[Media:mia_2018_02_szovegszerk_1.pdf | 2. előadás]]: szövegszerkesztés
+
* Segédanyagok a bejelentkezést követően megtalálhatóak: https://www.aut.bme.hu/Course/MIA
***[[Media:mia_2018_03_szovegszerk_2.pdf | 3. előadás]]: szövegszerkesztés
+
 
***[[Media:mia_2018_04_szovegszerk_3.pdf | 4. előadás]]: szövegszerkesztés
+
=== Ajánlott irodalom ===
***[[Media:mia_2018_05_tablazat_1.pdf.pdf | 5. előadás]]: táblázatkezelés
+
* [https://www.libri.hu/konyv/bartfai_barnabas.excel-a-gyakorlatban.html Bártfai Barnabás: Excel a gyakorlatban (ISBN: 9786155477164)]
***[[Media:mia_2018_06_tablazat_2.pdf.pdf | 6. előadás]]: táblázatkezelés
+
* [https://www.libri.hu/konyv/bartfai_barnabas.word-a-gyakorlatban.html Bártfai Barnabás: Word a gyakorlatban (ISBN: 9786155477140)]
***[[Media:mia_2018_07_tablazat_3.pdf.pdf | 7. előadás]]: táblázatkezelés
+
* [https://www.libri.hu/konyv/bartfai_barnabas.powerpoint-2016-zsebkonyv.html Bártfai Barnabás: Power Point 2016 zsebkönyv (ISBN: 9786155477294)]
***[[Media:mia_2018_08_prezentacio.pdf | 8. előadás]]: prezentáció készítés
+
* [https://www.prezimagyarul.hu/pdf/prezimagyarul_alap_kezikonyv.pdf Mester Tamás: Prezi magyarul alap kézikönyv]
***9. előadás: Prezi (nem része a ZH-nak)
+
* [https://git-scm.com/book/en/v2 Scott Chacon and Ben Straub: Pro Git]
***[[Media:mia_2018_10-11_git.pdf | 10-11. előadás]]: Git, verziókezelés
 
***12-13. előadás: levelezés (nem része a ZH-nak)
 
**Segédanyag:
 
***[[Media:mia_2018_seged_tablazat.zip | Táblázatkezelés segéd-/gyakorlóanyag]]
 
*Segédanyagok a bejelentkezést követően megtalálhatóak: https://www.aut.bme.hu/Course/MIA
 
  
 
== Házi feladat ==
 
== Házi feladat ==
*A félév során 2 házi feladat van:
+
* Szövegszerkesztés  
**Szövegszerkesztés  
+
** [[Media:mia_2018_hf_1.zip | 1. házi feladat]]
***2018: 5. hét végéig
+
* Táblázatkezelés  
**Táblázatkezelés  
+
** [[Media:mia_2018_hf_2.zip | 2. házi feladat]]
***2018: 9. hét végéig
 
*A házi feladatokra 10-10 pontot lehet kapni, s a megadott források alapján kell dolgozni.
 
  
 
== ZH ==
 
== ZH ==
*2018 ősz
+
*2018. ősz
 
**[[Media:mia_2018_ZH_minta.pdf | NZH mintafeladatok]]
 
**[[Media:mia_2018_ZH_minta.pdf | NZH mintafeladatok]]
 
== Tippek ==
 
TODO
 
  
  
 
{{Lábléc_-_Üzemmérnök-informatikus_alapszak}}
 
{{Lábléc_-_Üzemmérnök-informatikus_alapszak}}

A lap 2019. augusztus 5., 21:22-kori változata

Mindennapi informatikai
alkalmazások
Tárgykód
VIAUBA01
Általános infók
Szak
üzemmérnök
Kredit
2
Ajánlott félév
1
Tanszék
AUT
Követelmények
KisZH
nincs
NagyZH
1 db
Házi feladat
2 db
Vizsga
nincs
Elérhetőségek


Jártasság elérése a dokumentálás, prezentáció és kollaboráció eszközeinek használatában. Szövegszerkesztő, táblázatkezelő és prezentációkészítő programok használatának elsajátítása. A dokumentumok tartalmi és formai elemek különválasztása, dokumentummodellek, reprezentációk, az eszközök funkcióinak szisztematikus áttekintése.


Követelmények

A szorgalmi időszakban

  • A házi feladat: tárgyhoz 2 házi feladat tartozik. Ezek során a hallgatóknak egyszerűbb szövegszerkesztési, táblázatkezelési illetve prezentációkészítési feladatokat kell megoldaniuk. Az első feladat beadásának határideje az 5. hét, a másodiké a 9. hét. Mindkét házi feladatra 10-10 pont kapható, amelyekből összesen legalább 10 pontot kell elérni.
  • A zárthelyi: 13. héten nagyzárthelyi dolgozatot írunk, mely a teljes félév anyagát kéri számon. A dolgozatra 80 pont kapható, melyből legalább 40 pontot kell elérni. ZH 25 feladatból áll, melyek kb. 2/3-a feleletválasztós, a maradék kérdésre válaszolós.
  • Pótlási lehetőségek:
    • A ZH pótlására egy lehetőség van a póthéten.
    • A házi feladatok 1 pótleadás van az eredeti leadástól számítva 1 héttel, csak az egyiket lehet így pótolni. Póthéten van még egy lehetőség különeljárási díj ellenében mindkét házit leadni.

Félévvégi jegy

  • A házi feladatok pontszáma 10-10%-ban, a zárthelyi dolgozat 80%-ban számít az érdemjegybe.
  • Ponthatárok:
Eredmény % Jegy
0 - 49 1
50 - 59 2
60 - 69 3
70 - 84 4
85 - 100 5

Tematika

Előadás anyagok

Segédanyagok

Felhasználható anyagok

Ajánlott irodalom

Házi feladat

ZH


1. félév
2. félév
3. félév
4. félév
5. félév
6. félév