„Konfliktus megelőzés-kezelés-közvetítés-tárgyalás” változatai közötti eltérés

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
 
50. sor: 50. sor:
 
====2018/19====
 
====2018/19====
 
*A pénteki elmaradt, de a szombati számomra a félév egyik legizgalmasabb előadása volt. Mindenképpen érdemes meghallgatni. Az előadó jól magyaráz, szemléletes példákat hoz. A tárgy teljesen ingyen kredit, a feladatokat ki tudjátok másolni a fenti "ZH feladatok"-ból szó szerint.
 
*A pénteki elmaradt, de a szombati számomra a félév egyik legizgalmasabb előadása volt. Mindenképpen érdemes meghallgatni. Az előadó jól magyaráz, szemléletes példákat hoz. A tárgy teljesen ingyen kredit, a feladatokat ki tudjátok másolni a fenti "ZH feladatok"-ból szó szerint.
 +
 +
====2020/21====
 +
*A kurzus távoktatás formájában folyt; a tárgyból nem volt sem előadás, sem zárthelyi, helyette a tananyagot feltöltötték a moodle-be és az alapján egy három oldal terjedelmű esszét kellett megírni és visszaküldeni, amiben a tananyagban szereplő szempontok alapján egy saját élményű konfliktus leírása és elemzése volt a feladat. A tárgyból az emberek túlnyomó része ötöst vagy négyest szerzett, az esszé megírása sem vett túl sok időt igénybe. A távoktatás ellenére véleményem szerint így is érdemes volt felvenni ezt a kurzust. - [[Szerkesztő:Pölcz Márton|Marci]], 2020 ősz
 +
  
 
[[Kategória:Valaszthato]]
 
[[Kategória:Valaszthato]]

A lap jelenlegi, 2020. december 12., 13:11-kori változata

Konfliktus megelőzés-kezelés-
közvetítés-tárgyalás
Tárgykód
GT439348
Általános infók
Kredit
2
Tanszék
GTK - Szociológia
Követelmények
Jelenlét
kötelező
Minimális munka
ZH megírása tetszőleges
segédanyag felhasználásával
NagyZH
1 db
Elérhetőségek


A Konfliktus megelőzés-kezelés-közvetítés-tárgyalás tulajdonképpen egy kétnapos tréning, melyet félévente több kurzusban, péntek délután és szombat délelőtt ritmusban bonyolítanak le. A tárgy (nevéből következően) a konfliktusok témáját járja körül, az előadások közben a hallgatók szituációs játékokban is részt vesznek.

Követelmények

  • Jelenlét: A második nap kötelező, de ettől függetlenül érdemes bemenni mindkét nap, hiszen a ZH megírása során tetszőleges segédanyag használható, például az előadás során készített jegyzetek.
  • NagyZH: A szombati előadás végén egy kifejtős kérdésekből álló zárthelyit kell írni, melynek eredményéből számítják a féléves jegyet.

Segédanyagok

  • Tananyag – Az oktatók által minden félév elején kiküldött tananyag a tárgyhoz. A zárthelyin is használható, tehát érdemes vagy laptopon bevinni, vagy előre kinyomtatni.
  • Konfliktus-kezelési stratégiáim – Önértékelő teszt, melyet az egyik előadáson osztottak ki.
  • 2015 tavasz, szombati előadás diái
  • ZH feladatok - Ezek a konkrét feladatok, amiket ZH-n fogtok látni. Érdemes innen kiírni a megoldásokat, ha a wikit használjátok forrásként.

Nagyzárthelyi

Vélemények

2010/11

  • Van egy péntek délutáni és egy szombat délelőtti előadás, két előadóval. Mátyási visszafogottabb és kicsit szétszórt, de vannak jó beszólásai, Szappanos pedig abszolút lazán veszi, életszagú példákkal illusztrál, és elég közvetlen stílusú előadó. Amúgy érzik mindketten, hogy ez nem az a kurzus, ahol komolyat lehet alkotni, néha mondjuk már én éreztem magam kellemetlenül hogy kb 80-an dumáltak egyszerre, miközben az előadó tehetetlenül folytatta a mondandóját.
    Szóval nem a szokásos szociológus bullshitet adják, hasznos kétszer négy óra, sok érdekességgel és aktualitásokkal, megéri bemenni (bentmaradni). - 2010 ősz
  • Egy ZH szerűséget kell megírni szombaton az "előadás" végén. Lehet használni nyomtatott, kézzel írott jegyzetet és GÉPET. A segédanyagok között fent van az tananyag, de érdemes odafigyelni egy kicsit az órán, mert a túlélős kvízek tanulságaira rákérdeznek. Elég annyit tudnod, hogy egyáltalán miről szóltak ezek a játékok, aztán rizsázol egy kicsit. Nálunk az előadó 10 perc után kiment mivel hívták, aztán csak a végére jött vissza, de amúgy sem szólnak, ha írás közben megosztjátok a tudást. Azért persze érdemes odafigyelni az előadásra is, mert vannak jó beszólásaik, meg érdekes dolgokról beszélnek (Közel-Kelet, Hidegháború, Terminátor). - 2011 tavasz

2013/14

  • A Neptunban különböző kurzusok vannak meghirdetve, melyek közül mindegyik más-más hétvégén van. Érdemes előre megnézni, melyik mikor van és az alapján választani. Sietni kell, mert hamar betelnek! A "tréning" két napos. Péntek délután van egy 2 órás előadás, ami elég uncsi, nem sok érdekes dolog hangzik el, valamint szombaton délelőtt pedig egy 5 órás. A szombatira érdemes bemenni, mert elég érdekes szituációs játékok és csoportos feladatok vannak. Ezekből azért lehet pár hasznos tanulságot levonni. A szombati óra végén van egy 30 perces ZH, amin BÁRMI használható. Érdemes bevinni laptopot és a fentebb linkelt régi ZH és a hivatalos tananyag alapján simán meg lehet írni. Teljes mértékben ingyenkredit tárgy. - ED, 2014 tavasz

2017/18

  • A fenti két véleményhez hozzátenném, hogy ahogyan a tárgy adatai között is szerepel, katalógus van. Aki nincs jelen mindkét alkalmon, annak nem fogadják el a ZH-ját. Szintén hasznos lehet, hogyha valakinek mégse alkalmas az időpont, amikorra fölvette, és lusta e-mailt írni, hogy rakják át más időpontra, (amit mindig megtesznek, ha írnak nekik) akkor bemehet bármelyik időpontra, és a jelenléti ív végére fölírhatja magát. A pénteki előadás amúgy engem személy szerint kevésbé kötött le, (előadó elmesélte melyik volt feleségének hány lakást vett a válás után, és egyébként mennyi pénze, meg nyaralója van) mint a szombati, ahol különböző feladatokat, meg tesztet kaptunk. ZH-hoz érdemes laptopot vinni (meg egyébként is, hacsak nincs más elfoglaltság unalmasabb pillanatokra), ha valakinek azon könnyebb a válaszokat keresgélni, mert nem sok időt adnak rá. - Balu, 2018 tavasz

2018/19

  • A pénteki elmaradt, de a szombati számomra a félév egyik legizgalmasabb előadása volt. Mindenképpen érdemes meghallgatni. Az előadó jól magyaráz, szemléletes példákat hoz. A tárgy teljesen ingyen kredit, a feladatokat ki tudjátok másolni a fenti "ZH feladatok"-ból szó szerint.

2020/21

  • A kurzus távoktatás formájában folyt; a tárgyból nem volt sem előadás, sem zárthelyi, helyette a tananyagot feltöltötték a moodle-be és az alapján egy három oldal terjedelmű esszét kellett megírni és visszaküldeni, amiben a tananyagban szereplő szempontok alapján egy saját élményű konfliktus leírása és elemzése volt a feladat. A tárgyból az emberek túlnyomó része ötöst vagy négyest szerzett, az esszé megírása sem vett túl sok időt igénybe. A távoktatás ellenére véleményem szerint így is érdemes volt felvenni ezt a kurzust. - Marci, 2020 ősz