„Elektromágneses terek alapjai” változatai közötti eltérés

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
(25 közbenső módosítás, amit 12 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
28. sor: 28. sor:
 
*'''Jelenlét:''' A gyakorlatok látogatását ellenőrzik.
 
*'''Jelenlét:''' A gyakorlatok látogatását ellenőrzik.
 
*'''NagyZH:''' A félév során egy nagy zárthelyit íratunk, amelyben a tananyag első felét kérjük számon. Aláírást az kap, aki a zárthelyit adott ponthatár felett teljesíti. A ponthatárt nem rögzítjük előre, hanem utólag (a kurzus teljesítési statisztikája alapján) állapítjuk meg, azonban az elérhető összpontszám legalább 50%-ának megszerzésével az aláírás mindenkor garantált. Magas zárthelyi pontszám esetén vizsgakedvezmény jár.
 
*'''NagyZH:''' A félév során egy nagy zárthelyit íratunk, amelyben a tananyag első felét kérjük számon. Aláírást az kap, aki a zárthelyit adott ponthatár felett teljesíti. A ponthatárt nem rögzítjük előre, hanem utólag (a kurzus teljesítési statisztikája alapján) állapítjuk meg, azonban az elérhető összpontszám legalább 50%-ának megszerzésével az aláírás mindenkor garantált. Magas zárthelyi pontszám esetén vizsgakedvezmény jár.
*'''Vizsga:''' A vizsga szóbeli. Aki a zárthelyin magas pontszámot ért el (jelest szerez), annak a szóbeli vizsgán bizonyos kedvezményt biztosítunk (pl. szűkített tételsor vagy csak elméleti kérdés példamegoldás nélkül – az adott félév előadójának döntése szerint). Ez a kedvezmény csak az aláírásszerzés félévében vehető igénybe. Megajánlott vizsgajegyet kaphat, aki az Elektromágneses terek versenyen helyezést ér el; ez a kedvezmény csak a verseny félévében érvényes. Az 5. ismétlő vizsgát (6. vizsgát) legalább két tagú vizsgabizottság előtt kell lefolytatni. A vizsgázó két, vagy három lapot választ: „beugrót”, „tételt”, és nem kötelezően „IMSc tételt”. A vizsgára helyben kb. 15-20 perc felkészülési időt biztosítunk.A beugró általában példa (nagyobb részt a tananyag második feléből), ahol mindenekelőtt a megoldás elvét kell bemutatni, a számszerű eredmény helyessége kisebb súllyal esik a latba. Amennyiben a beugró sikeres, a hallgató rátérhet a tétel ismertetésére, ellenkezőesetben a vizsga elégtelen (1) eredménnyel zárul.
+
*'''Vizsga:''' A vizsgázó a vizsga kezdetén három lapot választ: két „beugró példát” és egy „tételt”. Ezek vázlatos kidolgozására összesen kb. 20 perc felkészülési időt biztosítunk (a két beugró példa közül csak az egyiket kell kidolgozni, amely tetszés szerint választható). A beugrón a vizsgázónak elsősorban a példa megoldási elvét kell bemutatnia, a számszerű eredmény kisebb súllyal esik a latba. Amennyiben a beugró sikeres, a hallgató rátérhet a tétel ismertetésére, ellenkező esetben a vizsga elégtelen (1) eredménnyel zárul. A tétel a tantárgy elméleti részére kérdez rá. A helybeli felkészülés során nem várunk esszészerű kidolgozást, csupán vázlatot, amely a szóbeli feleletet segítheti. A feleletet 1-5 vizsgajeggyel értékeljük. Aki az „Elektromágneses terek” versenyen helyezést ért el, vizsgakedvezményt kaphat (részletek a mindenkori versenykiírásban). Ez a kedvezmény csak az aláírásszerzés félévében, egyszeri alkalommal érvényesíthető. Megjegyezzük, hogy ebben a félévben (2018/19 ősz) a magas zárthelyi pontszám után ilyen kedvezményt nem biztosítunk (részletes indolkása a tanulmányi portálon). A hallgató a vizsgán a kötelező tétel mellett, opcionálisan, egy nehezített IMSc tételt is választhat, amelynek ismertetésére akkor kerülhet sor, ha a vizsga kötelező részére kapott osztályzat legalább 4-es. Az IMSc tétel felelete 0-10 IMSc ponttal honorálható.
  
 
== Segédanyagok ==
 
== Segédanyagok ==
 +
 +
=== Anki Flashcards (Kikérdezőkártyák) ===
 +
https://ankiweb.net/shared/info/1276202301
  
 
=== Hivatalos jegyzetek ===
 
=== Hivatalos jegyzetek ===
38. sor: 41. sor:
 
*'''''Dr. Bilicz Sándor: Elektromágneses terek példatár''''' jól használható gyakorlásra. Érdemes beszerezni!
 
*'''''Dr. Bilicz Sándor: Elektromágneses terek példatár''''' jól használható gyakorlásra. Érdemes beszerezni!
 
*'''''Dr. Gyimóthy Szabolcs: Elektrodinamika globális mennyiségekkel''''' Tárgyhonlapról is elérhető [https://drive.google.com/file/d/1LftZNc17FMYKmOhpBXWnmSfSYkQt5hmn/view jegyzet] a tárgy első részéhez. [[Media:EMTA_elektrodinamika_globalis.pdf|Backup]]
 
*'''''Dr. Gyimóthy Szabolcs: Elektrodinamika globális mennyiségekkel''''' Tárgyhonlapról is elérhető [https://drive.google.com/file/d/1LftZNc17FMYKmOhpBXWnmSfSYkQt5hmn/view jegyzet] a tárgy első részéhez. [[Media:EMTA_elektrodinamika_globalis.pdf|Backup]]
*'''<span style="color: red">Kiemelt jegyzet:</span>''' [[Media:Terek_jegyzet2011kereszt.pdf‎|Előadásjegyzet]] - ''Dr. Gyimóthy Szabolcs'' előadó órái alapján ''Mucsi Dénes'' által készített, jegyzetpályázatra beküldött, az előadó által ellenőrzött előadásjegyzet.
+
* <span style="color: red">'''Kiemelt jegyzet: '''</span> [[Media:Terek_jegyzet2011kereszt.pdf‎|Előadásjegyzet]] - ''Dr. Gyimóthy Szabolcs'' előadó órái alapján ''Mucsi Dénes'' által készített, jegyzetpályázatra beküldött, az előadó által ellenőrzött előadásjegyzet.
 +
 
  
 
=== Videotórium ===
 
=== Videotórium ===
  
*A tárgyhoz készült 20+1 részes [https://bme.videotorium.hu/hu/search/any/elektrom%C3%A1gneses%20terek%20alapjai videósorozat] 2015 tavaszi félévében ''Gyimóthy Szabolcs'' előadásában. Az első előadás nem került felvételre, ott a matematikai alapok összefoglalása történt!
+
*A tárgyhoz készült 20+1 részes [https://bme.videotorium.hu/hu/search/any/elektrom%C3%A1gneses%20terek%20alapjai videósorozat] 2015 tavaszi félévében ''Gyimóthy Szabolcs'' előadásában. Az első előadás nem került felvételre, ott a matematikai alapok összefoglalása történt! [[Media:Eloadas_tartalomjegyzek.docx|Az előadások tartalomjegyzéke]]
 
*Az elődtárgyhoz ''(Elektromágneses terek)'' készült 21 részes [https://bme.videotorium.hu/hu/search/any/elektrom%C3%A1gneses%20terek%20veszely videósorozat] 2010 tavaszi félévében ''Veszely Gyula'' előadásában. Ez a tantárgy szétválasztása előttről való, így tartalmaz olyan dolgokat is, amit a jelenlegi tematika nem.
 
*Az elődtárgyhoz ''(Elektromágneses terek)'' készült 21 részes [https://bme.videotorium.hu/hu/search/any/elektrom%C3%A1gneses%20terek%20veszely videósorozat] 2010 tavaszi félévében ''Veszely Gyula'' előadásában. Ez a tantárgy szétválasztása előttről való, így tartalmaz olyan dolgokat is, amit a jelenlegi tematika nem.
  
57. sor: 61. sor:
 
*[[Media:terek_vizsga_2017-01-02.pdf|Teljes tételkidolgozás]] - 2016/17 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt.
 
*[[Media:terek_vizsga_2017-01-02.pdf|Teljes tételkidolgozás]] - 2016/17 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt.
 
*[[Media:Terek_Tetelkidolgozás2017.pdf|Teljes tételkidolgozás]] - 2017/18 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt.
 
*[[Media:Terek_Tetelkidolgozás2017.pdf|Teljes tételkidolgozás]] - 2017/18 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt.
 +
*[[Media:Emt vizsga tetelek 2019.pdf|Teljes tételkidolgozás]] - 2018/19 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt. Hibák előfordulhatnak benne.
 +
*[[Media:EMTA_Tetelek_2019_Tavasz.pdf|Teljes tételkidolgozás]] - 2018/19 tavaszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt. Hibák előfordulhatnak benne.
  
 
=== Egyéb segédanyagok ===
 
=== Egyéb segédanyagok ===
65. sor: 71. sor:
 
*[[Media:Terek_magicképletek.PDF|Magic képletek]] - ''Ács Judit'' által összegyűjtött néhány hasznos képlet.
 
*[[Media:Terek_magicképletek.PDF|Magic képletek]] - ''Ács Judit'' által összegyűjtött néhány hasznos képlet.
 
*[http://www.youtube.com/playlist?list=PLEfarzfPitd3styANrY3KT8xg3jOkOLED Elektrodinamika] - 2014. őszi anyag a Széchenyi István Egyetemről, Elektrodinamika tárgyhoz, de tökéletesen használható az Elektromágneses terek megértéséhez - elmélettel, példákkal.
 
*[http://www.youtube.com/playlist?list=PLEfarzfPitd3styANrY3KT8xg3jOkOLED Elektrodinamika] - 2014. őszi anyag a Széchenyi István Egyetemről, Elektrodinamika tárgyhoz, de tökéletesen használható az Elektromágneses terek megértéséhez - elmélettel, példákkal.
 +
* <span style="color: red">'''Kiemelt gyakorlati kidolgozások: '''</span> [[Media:EMTA_gyak_1_v7.pdf | 2019-es gyakorlatok]] - Lektorált kidolgozás.
  
 
===Régebbi jegyzetek/kidolgozások===
 
===Régebbi jegyzetek/kidolgozások===
75. sor: 82. sor:
 
*2010/2011-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek kézzel írt, szkennelt kidolgozásának [[Media:Terek_tételek1-16_2010tavasz.PDF|első]] és [[Media:Terek_tételek17-31_2010tavasz.PDF|második]] fele (készítője ''Chikán Viktor'').  
 
*2010/2011-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek kézzel írt, szkennelt kidolgozásának [[Media:Terek_tételek1-16_2010tavasz.PDF|első]] és [[Media:Terek_tételek17-31_2010tavasz.PDF|második]] fele (készítője ''Chikán Viktor'').  
 
*2010/2011-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételekhez egy másik, kézzel írt, szkennelt [[Media:Terek_tételekkidolgozása2010tavasz.PDF|kidolgozása]].
 
*2010/2011-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételekhez egy másik, kézzel írt, szkennelt [[Media:Terek_tételekkidolgozása2010tavasz.PDF|kidolgozása]].
*<span style="color: red">'''Teljes kidolgozás: '''</span> 2013/2014-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek kidolgozása (Gyimóthy Szabolcs előadásai alapján), kézzel írt, szkennelt: [[Média:terek_tetelkidolgozas_2013-2014_1-30_tetelek.pdf|1-30-as tételek]] és [[Média:terek_tetelkidolgozas_2013-2014_31-59_tetelek.pdf|31-59-es tételek]]
+
*2013/2014-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek kidolgozása (Gyimóthy Szabolcs előadásai alapján), kézzel írt, szkennelt: [[Média:terek_tetelkidolgozas_2013-2014_1-30_tetelek.pdf|1-30-as tételek]] és [[Média:terek_tetelkidolgozas_2013-2014_31-59_tetelek.pdf|31-59-es tételek]]
  
 
== Zárthelyi 2017/2018 őszétől==
 
== Zárthelyi 2017/2018 őszétől==
87. sor: 94. sor:
 
*2017/18 kereszt [[Media:2018tavasz_A_csop.pdf|A]]/[[Media:2018tavasz_B_csop.pdf|B]] csoport - megoldásokkal
 
*2017/18 kereszt [[Media:2018tavasz_A_csop.pdf|A]]/[[Media:2018tavasz_B_csop.pdf|B]] csoport - megoldásokkal
 
*2018/19 ősz [[Media:zhAjav_2018_osz.pdf|A]]/[[Media:zhBjav_2018_osz.pdf|B]] csoport - megoldásokkal
 
*2018/19 ősz [[Media:zhAjav_2018_osz.pdf|A]]/[[Media:zhBjav_2018_osz.pdf|B]] csoport - megoldásokkal
 +
*2019/20 ősz [[Media:EMTA_zhA_20191119_jav.pdf|A]] csoport - megoldásokkal
 +
*2021/22 ősz [[Media:EMTA_zhA_20211112.pdf| A csoport]] [[Media:EMTA_zhA_jav_20211112.pdf | A csoport megoldásokkal]] [[Media:EMTA_zhB_20211112.pdf| B csoport]][[:File:EMTA_zhB_jav_20211112.pdf| B csoport megoldásokkal]]
  
 
| style="vertical-align: top; width: 33%;" |
 
| style="vertical-align: top; width: 33%;" |
95. sor: 104. sor:
 
*2017/18 kereszt [[Media:2018tavasz_potZH.pdf|PótZH]]- megoldásokkal
 
*2017/18 kereszt [[Media:2018tavasz_potZH.pdf|PótZH]]- megoldásokkal
 
*2018/19 ősz [[Media:EMTA_pzhAjav_2018_osz.pdf|A]]/[[Media:EMTA_pzhBjav_2018_osz.pdf|B]] csoport - megoldásokkal
 
*2018/19 ősz [[Media:EMTA_pzhAjav_2018_osz.pdf|A]]/[[Media:EMTA_pzhBjav_2018_osz.pdf|B]] csoport - megoldásokkal
 
+
*2021/22 ősz [[Media:EMTA_pzhA_20211119-1.pdf| A csoport]] [[Media:EMTA_pzhA_jav_20211119.pdf| A csoport megoldásokkal]] [[Media:EMTA_pzhB_20211119.pdf| B csoport]] [[Media:EMTA_pzhB_jav_20211119.pdf| B csoport megoldásokkal]]
 
|}
 
|}
  
298. sor: 307. sor:
 
**[[Media:20170112.pdf|2017.01.12.]] - hivatalos megoldásokkal
 
**[[Media:20170112.pdf|2017.01.12.]] - hivatalos megoldásokkal
 
**[[Media:20170123.pdf|2017.01.23.]] - hivatalos megoldásokkal
 
**[[Media:20170123.pdf|2017.01.23.]] - hivatalos megoldásokkal
 +
 +
*2019/20:
 +
**[[Media:EMTA vizsgapeldak 2020 tavasz.pdf|2020.06.04-06.23.]]  - hivatalos megoldásokkal
 +
 +
*2020/21:
 +
**[[Media:20210107.jpg|2021.01.07.]] - hivatalos megoldásokkal
 +
**[[Media:20210114.jpg|2021.01.14.]] - hivatalos megoldásokkal
 +
**[[Media:20210121.jpg|2021.01.21.]] - hivatalos megoldásokkal
 +
 +
*2021/22:
 +
**[[Media:terek_beugro_2021_12_21_hivatalos_megoldassal.jpg|2021.12.21.]] - hivatalos megoldásokkal
 +
**[[Media:terek_beugro_2022_01_06_hivatalos_megoldassal.png|2022.01.06.]] - hivatalos megoldásokkal
 +
 
|}
 
|}
 +
 +
== A tárgy oktatása a koronavírus-járvány idején (2020 tavasz) ==
 +
A 2019/2020. tanév tavaszi félévében a szorgalmi időszak hatodik hetében a BME átállt a távoktatásra. Az Elektromágneses terek alapjai oktatása a következő módon zajlott:
 +
* A tantárgyból az előadásokat nem tartották meg; helyette a BME Videotórium oldalán található, Dr. Gyimóthy Szabolcs által tartott 2014/2015. tanév tavaszi előadásairól készült videofelvételeket ajánlották a hallgatóknak önálló feldolgozásra.
 +
* A gyakorlatokat a Microsoft Teams rendszer keretein belül megtartották.
 +
* A zárthelyit a VIK moodle rendszerében tartották meg. Ez volt az aláírás megszerzésének feltétele.
 +
* Az év végi vizsga nem tételhúzás alapján zajlott, hanem a következőképpen bonyolították le: írásbeli beugróként a VIK moodle rendszerében 6 darab 1-1 pontos feleletválasztós számolási és elméleti feladatot kellett harminc percen belül megoldani. A beugró sikeres teljesítéséhez minimum 3 pontot kellett elérni. A sikeres beugró után néhány perc elteltével a vizsgázót a Microsoft Teams rendszeren belül videochaten megkereste valamelyik oktató, aki a szóbeli során a feladatokhoz szorosan kapcsolódó vagy egyéb általános kérdéseket tett fel. Az érdemjegyet a vizsgáztató a beugró és a szóbeli feleletre adott válaszok alapján határozta meg.
  
 
== Tippek ==
 
== Tippek ==
314. sor: 343. sor:
 
*Az MIT open coursware oldalról: http://ocw.mit.edu/resources/res-6-001-electromagnetic-fields-and-energy-spring-2008/chapter-1/
 
*Az MIT open coursware oldalról: http://ocw.mit.edu/resources/res-6-001-electromagnetic-fields-and-energy-spring-2008/chapter-1/
 
:Bal oldalt lehet válogatni a fejezetek között. Hasznos, mivel az elméleti leírás mellett vannak hozzá kísérletes videók. Például a laplace-poisson egyenlet megoldását szemléltető kísérlet stb. stb.
 
:Bal oldalt lehet válogatni a fejezetek között. Hasznos, mivel az elméleti leírás mellett vannak hozzá kísérletes videók. Például a laplace-poisson egyenlet megoldását szemléltető kísérlet stb. stb.
 +
*A tárgy a villamosmérnöki szakma egyik alappillérét képezi. Az előadások jók, ezért javasolt bejárni. A feladatokat érdemes hétről hétre gyakorolni, a példatár ebben nagyon sokat segít. A vizsgaidőszakban viszont nem szabad túl nagy hangsúlyt fektetni a feladatmegoldásra. Természetesen a beugró megírásához szükséges egy feladatmegoldási rutin. Ugyanakkor a szóbelin az elméletet kérdezik vissza. Arra kíváncsiak, hogy megértetted-e az anyagot, ezért a magolás helyett az értve tanulás a jó módszer. Ha a fizikai kép nem világos, akkor tudom ajánlani Simonyi Károly ''Villamosságtan'' című könyvét. Nem fedi le az egész anyagot, de a tárgy első felének lényegére jól rávilágít. Érdeklődőknek hasznos lehet Simonyi Károly ''Elméleti villamosságtan'' című könyve is. Ebben a villamosságtan egy másfajta, magasabb matematikát igénylő megközelítése olvasható, valamint az anyag első és második felének jó része is fellelhető benne. A tanulnivaló elég sok, ezért érdemes a tanulás megkezdése előtt beosztani az idődet. Véleményem szerint az anyagot legalább háromszor kell megtanulni ahhoz, hogy jól elsajátítsd: előadás hallgatása jegyzeteléssel, és még kétszer, például a vizsgaidőszak alatt. Szerintem nem érdemes kidolgozni a tételeket, mert azzal csak sok idő megy el. Inkább tanulj a füzetedből és a kötelező, illetve ajánlott irodalmakból. Megfontolandó azonban legalább egyszer fejből, részenként leírni a füzet tartalmát. Ha valaki az ötösre pályázik, akkor a levezetésekkel ugyanez a teendő. Előfordulhat, hogy egyszeri tanulás és az egész füzet fejből, részenként történő leírása után nagy káosz alakul ki a fejedben és kevered a témaköröket, fogalmakat, képleteket és levezetéseket. Ilyenkor nem szabad megijedni. Ha jól osztottad be az idődet, akkor még lesz időd arra, hogy rendszerezd a fogalmakat. Erre jó módszer, ha megtanulod először az alapvető összefüggéseket és definíciókat, majd megvizsgálod az analógiákat, és hasonlóságokat. Végül, a vizsga előtti nap tisztítsd ki a fejed, ne gondolj a vizsgára és menj egyet sétálni, hogy másnap pihent legyél. Remélem, hogy hasznos volt, amit írtam.
  
 
== Verseny ==
 
== Verseny ==

A lap 2022. január 6., 15:07-kori változata

Elektromágneses terek alapjai
Tárgykód
VIHVAC03
Régi tárgykód
VIHVA201
Általános infók
Szak
villany
Kredit
4
Ajánlott félév
5
Keresztfélév
van
Tanszék
HVT
Követelmények
KisZH
nincs
NagyZH
1 db
Házi feladat
nincs
Vizsga
szóbeli írásbeli beugróval
Elérhetőségek
Levlista


Az Elektromágneses terek alapjai erőteljesen épít a Matematika A3 villamosmérnököknek, Jelek és rendszerek 1, és a Fizika 2 című tárgyak tananyagára.

A tárgy elsődleges célkitűzése, hogy a villamosmérnök hallgatókkal megismertesse az elektromágneses térrel kapcsolatos alapfogalmakat és matematikai összefüggéseket. Célja továbbá a fontosabb térszámítási módszerek bemutatása, néhány egyszerűen tárgyalható feladattípus megoldása, a megoldások szemléltetése, értelmezése és alkalmazási területeik áttekintése. Egyszersmind megalapozza az MSc képzésben indított Elektromágneses terek tárgyat.


Követelmények

  • Előkövetelmény: Matematika A3 villamosmérnököknek, és a Fizika 2 tárgyakból a kredit megszerzése
  • Ajánlott: Jelek és rendszerek 1 kredit megszerzése
  • Jelenlét: A gyakorlatok látogatását ellenőrzik.
  • NagyZH: A félév során egy nagy zárthelyit íratunk, amelyben a tananyag első felét kérjük számon. Aláírást az kap, aki a zárthelyit adott ponthatár felett teljesíti. A ponthatárt nem rögzítjük előre, hanem utólag (a kurzus teljesítési statisztikája alapján) állapítjuk meg, azonban az elérhető összpontszám legalább 50%-ának megszerzésével az aláírás mindenkor garantált. Magas zárthelyi pontszám esetén vizsgakedvezmény jár.
  • Vizsga: A vizsgázó a vizsga kezdetén három lapot választ: két „beugró példát” és egy „tételt”. Ezek vázlatos kidolgozására összesen kb. 20 perc felkészülési időt biztosítunk (a két beugró példa közül csak az egyiket kell kidolgozni, amely tetszés szerint választható). A beugrón a vizsgázónak elsősorban a példa megoldási elvét kell bemutatnia, a számszerű eredmény kisebb súllyal esik a latba. Amennyiben a beugró sikeres, a hallgató rátérhet a tétel ismertetésére, ellenkező esetben a vizsga elégtelen (1) eredménnyel zárul. A tétel a tantárgy elméleti részére kérdez rá. A helybeli felkészülés során nem várunk esszészerű kidolgozást, csupán vázlatot, amely a szóbeli feleletet segítheti. A feleletet 1-5 vizsgajeggyel értékeljük. Aki az „Elektromágneses terek” versenyen helyezést ért el, vizsgakedvezményt kaphat (részletek a mindenkori versenykiírásban). Ez a kedvezmény csak az aláírásszerzés félévében, egyszeri alkalommal érvényesíthető. Megjegyezzük, hogy ebben a félévben (2018/19 ősz) a magas zárthelyi pontszám után ilyen kedvezményt nem biztosítunk (részletes indolkása a tanulmányi portálon). A hallgató a vizsgán a kötelező tétel mellett, opcionálisan, egy nehezített IMSc tételt is választhat, amelynek ismertetésére akkor kerülhet sor, ha a vizsga kötelező részére kapott osztályzat legalább 4-es. Az IMSc tétel felelete 0-10 IMSc ponttal honorálható.

Segédanyagok

Anki Flashcards (Kikérdezőkártyák)

https://ankiweb.net/shared/info/1276202301

Hivatalos jegyzetek

  • Dr. Fodor György: Elektromágneses terek című tankönyv nagyon jól használható, szinte kötelező a tárgyhoz! Media:emt_tankonyv_fodor.pdf
  • Dr. Zombory László: Elektromágneses terek című tankönyv szintén használható, mely a Műszaki Kiadó honlapján ingyenesen elérhető.
  • Dr. Bilicz Sándor: Elektromágneses terek példatár jól használható gyakorlásra. Érdemes beszerezni!
  • Dr. Gyimóthy Szabolcs: Elektrodinamika globális mennyiségekkel Tárgyhonlapról is elérhető jegyzet a tárgy első részéhez. Backup
  • Kiemelt jegyzet: Előadásjegyzet - Dr. Gyimóthy Szabolcs előadó órái alapján Mucsi Dénes által készített, jegyzetpályázatra beküldött, az előadó által ellenőrzött előadásjegyzet.


Videotórium

  • A tárgyhoz készült 20+1 részes videósorozat 2015 tavaszi félévében Gyimóthy Szabolcs előadásában. Az első előadás nem került felvételre, ott a matematikai alapok összefoglalása történt! Az előadások tartalomjegyzéke
  • Az elődtárgyhoz (Elektromágneses terek) készült 21 részes videósorozat 2010 tavaszi félévében Veszely Gyula előadásában. Ez a tantárgy szétválasztása előttről való, így tartalmaz olyan dolgokat is, amit a jelenlegi tematika nem.

Vizsgához segédanyagok

Sikeres beugró után a szóbeli két részből áll, kettő lapot kell húzni az elején. Az egyik egy tétel, ami a kiadott tételsor valamelyik tétele, ugyanolyan formában, ahogyan látható a tanszéki honlapon (nincs semmi magyarázat vagy vázlatpont stb.). A másik része egy feladat megoldása. Ezek a feladatok korábbi beugró példákból kerülnek ki, nem túl nehezek, de ismertetni kell a megoldást, az elméleti hátteret.

  • Szóbeli feladatok - Itt gyűjtjük a szóbelin húzható számolási feladatokat. Szerkesszétek, bővítsétek! Az is jó, ha csak a feladat PONTOS szövegét és SORSZÁMÁT írjátok be!
  • Kiemelt kidolgozás: Tételkidolgozás - 2012/2013-as tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek teljes kidolgozása.
  • Számpéldák - Jópár számolási feladat kidolgozása. Néhány hiba előfordul benne! Kérlek ha észlelnél benne bármilyen hibát, akkor írd le pontos magyarázattal a többi hibajavításhoz!
  • 40 vizsgapélda - Szilágyi Tamás által részletesen kidolgozott vizsgapéldák. Fontos: Most már nem ezek közül kerülnek ki a beugrókérdések! Gyakorlásnak viszont jók!
  • Képletgyűjtemény - Szóbeli tételekhez rendszerezett képletgyűjtemény.
  • Előadások és gyakorlatok - Összes előadás és 6 db gyakorlat. (2015 ősz)
  • Teljes tételkidolgozás - 2016/17 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt.
  • Teljes tételkidolgozás - 2017/18 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt.
  • Teljes tételkidolgozás - 2018/19 őszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt. Hibák előfordulhatnak benne.
  • Teljes tételkidolgozás - 2018/19 tavaszi félév tételeinek teljes kidolgozása. Kézzel írt, szkennelt. Hibák előfordulhatnak benne.

Egyéb segédanyagok

  • Kisfeladatok2ZH- 2015 előtti zárthelyik(/vizsgabeugrók) kis-feladatainak gyűjteménye a 3Zh-s rendszer 2.Zárhelyiéhez.
  • Távvezetékek - Néhány távvezetékes feladat nagyon jó kidolgozása, a hozzájuk szükséges képletek rendszerezésével együtt.
  • Első ZH és a második ZH anyagához egy-egy hasznos képlet-összefoglaló.
  • Magic képletek - Ács Judit által összegyűjtött néhány hasznos képlet.
  • Elektrodinamika - 2014. őszi anyag a Széchenyi István Egyetemről, Elektrodinamika tárgyhoz, de tökéletesen használható az Elektromágneses terek megértéséhez - elmélettel, példákkal.
  • Kiemelt gyakorlati kidolgozások: 2019-es gyakorlatok - Lektorált kidolgozás.

Régebbi jegyzetek/kidolgozások

Itt vannak összegyűjtve a régebbi jegyzetek/tételkidolgozások, melyek már kisebb-nagyobb mértékben aktualitásukat vesztették. Ezeket érdemes a végére hagyni és a fentebbi aktuális anyagokkal kezdeni. Ettől függetlenül, ha valaki valamit nem ért, ezek között is érdemes lehet keresgélni, mert vannak bennük hasznos anyagok!

  • Az előadás-videók alapján Ecker Tibor Ádám által készített jegyzet.
  • Dr. Sebestyén Imre 2008/2009 tavaszi félévi előadásai alapján Sasvári Gergely által készített jól használható jegyzet.
  • 2006/2007-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek kézzel írt, szkennelt kidolgozása.
  • 2010/2011-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek kézzel írt, szkennelt kidolgozásának első és második fele (készítője Chikán Viktor).
  • 2010/2011-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételekhez egy másik, kézzel írt, szkennelt kidolgozása.
  • 2013/2014-es tavaszi félévben kiadott szóbeli tételek kidolgozása (Gyimóthy Szabolcs előadásai alapján), kézzel írt, szkennelt: 1-30-as tételek és 31-59-es tételek

Zárthelyi 2017/2018 őszétől

ZH

Pót ZH

Első zárthelyi (2006-2017)

ZH - 2015 után

Rendes ZH - 2015 előtt

Pót ZH - 2015 előtt

Második zárthelyi (2002-2017)

ZH - 2015 után

Rendes ZH - 2015 előtt

Pót ZH - 2015 előtt

Harmadik zárthelyi (2015-2017)

ZH - 2015 után

Vizsgabeugrók

  • 2011/12 - kereszt:

A tárgy oktatása a koronavírus-járvány idején (2020 tavasz)

A 2019/2020. tanév tavaszi félévében a szorgalmi időszak hatodik hetében a BME átállt a távoktatásra. Az Elektromágneses terek alapjai oktatása a következő módon zajlott:

  • A tantárgyból az előadásokat nem tartották meg; helyette a BME Videotórium oldalán található, Dr. Gyimóthy Szabolcs által tartott 2014/2015. tanév tavaszi előadásairól készült videofelvételeket ajánlották a hallgatóknak önálló feldolgozásra.
  • A gyakorlatokat a Microsoft Teams rendszer keretein belül megtartották.
  • A zárthelyit a VIK moodle rendszerében tartották meg. Ez volt az aláírás megszerzésének feltétele.
  • Az év végi vizsga nem tételhúzás alapján zajlott, hanem a következőképpen bonyolították le: írásbeli beugróként a VIK moodle rendszerében 6 darab 1-1 pontos feleletválasztós számolási és elméleti feladatot kellett harminc percen belül megoldani. A beugró sikeres teljesítéséhez minimum 3 pontot kellett elérni. A sikeres beugró után néhány perc elteltével a vizsgázót a Microsoft Teams rendszeren belül videochaten megkereste valamelyik oktató, aki a szóbeli során a feladatokhoz szorosan kapcsolódó vagy egyéb általános kérdéseket tett fel. Az érdemjegyet a vizsgáztató a beugró és a szóbeli feleletre adott válaszok alapján határozta meg.

Tippek

  • A tárgynak legendás híre van és tényleg nem könnyű, tehát ne vedd félvállról. Ne becsüld le, mert fontos és szemléletformáló. Alapvetően fizika, de részletesebb és sok a gyakorlati kitekintés. Ha tudod, hogy nem fogsz tudni elég időt szánni rá, akkor ne is vedd fel. A vektoranalízisre erősen épít, így A3 nélkül szintén nem érdemes felvenni.
  • Az aláírás a vizsgabeugróhoz képest jóval könnyebben teljesíthető. A vizsga szóbeli és írásbeli részből áll. A vizsgára az összes tételt tudni kell, mert ha egyet nem tudsz, az hamar kiderül. Ha gyakorolsz és átlátod az anyagot, a beugró akkor is nehéz, erőteljes rutint kell szerezni a feladatmegoldásban. A beugróban egyébként különböző időigényűek a feladatok és ugyanannyi pontot érnek, így ez alapján érdemes szelektálni közöttük.
  • Ennél a tárgynál nem működik a "megtanulok 10-20 képletet és majd behelyettesítek" módszer! Hiába illenek bele egy képletbe a feladatban felsorolt adatok, attól még lehet, hogy teljesen mást kellene számolni. Tudni kell az alaptételeket, azt hogy mikor milyen egyszerűsítést lehet megtenni és ez alapján kell kitalálni, hogy mivel is kell számolni.
  • Előadásra érdemes bejárni, még ha nem is értesz mindent ott helyben, mert ha a ZH-ra való készüléskor szembesülsz először az anyaggal, akkor sokkal nehezebb dolgod lesz.
  • Miből tanulj, hogy ne forduljanak elő "Sajnos most nem tudom átengedni" típusú jelenségek? A Dr. Fodor György: Elektromágneses terek könyvet érdemes forgatni, mert abban viszonylag normálisan le vannak írva a dolgok. A Zombori-féle könyv is hasznos lehet, bár kevésbé követi a tematikája a tárgy anyagát és nem azokkal a jelölésekkel dolgozik, amit az előadáson mutatnak. A kidolgozott tételsorokból való készülés általában pedig ezt szüli: "Ez kevés lesz, kolléga". A szóbeli vizsgán az érdekli őket, hogy a mélyebb összefüggéseket érted-e, nem pedig az, hogy sikerült-e benyalnod időre egy 50 oldalas kidolgozást. Mindenesetre, ha már érted az anyag velejét, akkor ismétlésre, képletek áttekintésére nagyon jól használható a Mucsi Dénes által, Dr. Gyimóthy Szabolcs előadásaiból készített előadásjegyzet.
  • Ha Gyimóthy tartja az előadást mindenképp érdemes bemenni a zh előtti "felkészítő" konzultációkra, mert az ott megoldott példák általában kísértetiesen hasonlítanak a ZH feladataira.
  • Erősen szubjektív vélemény következik: Szerintem a Fodor-féle könyv egy nagy káosz. Bár illeszkedik a tematikához, de ha igazán meg akarod érteni a miérteket, ajánlom a következő két könyvet:
    • Daniel Fleisch -- A Student's Guide to Maxwell's Equations
    • David J. Griffiths -- Introduction to Electrodynamics
Ha magyart szeretnél, akkor a Simonyi féle könyv lesz a nyerő. Angol nyelvű mindkettő, de középfokú nyelvismerettel ehetőek. Természetesen nem fednek le minden dolgot a kurzushoz, ezért előadásra érdemes bejárni, ugyanakkor nagyon szilárd alapot adnak az egész kurzushoz. A beszerzésnél a google lesz a barátod.
Szintén erősen ajánlott nézegetni Walter H. G. Lewin (MIT) előadásait a youtube-on, ha úgy érzed a fizikai alapok hiányoznak a kurzushoz. Kifejezetten jól magyaráz, érthetővé tesz mindent.
Bal oldalt lehet válogatni a fejezetek között. Hasznos, mivel az elméleti leírás mellett vannak hozzá kísérletes videók. Például a laplace-poisson egyenlet megoldását szemléltető kísérlet stb. stb.
  • A tárgy a villamosmérnöki szakma egyik alappillérét képezi. Az előadások jók, ezért javasolt bejárni. A feladatokat érdemes hétről hétre gyakorolni, a példatár ebben nagyon sokat segít. A vizsgaidőszakban viszont nem szabad túl nagy hangsúlyt fektetni a feladatmegoldásra. Természetesen a beugró megírásához szükséges egy feladatmegoldási rutin. Ugyanakkor a szóbelin az elméletet kérdezik vissza. Arra kíváncsiak, hogy megértetted-e az anyagot, ezért a magolás helyett az értve tanulás a jó módszer. Ha a fizikai kép nem világos, akkor tudom ajánlani Simonyi Károly Villamosságtan című könyvét. Nem fedi le az egész anyagot, de a tárgy első felének lényegére jól rávilágít. Érdeklődőknek hasznos lehet Simonyi Károly Elméleti villamosságtan című könyve is. Ebben a villamosságtan egy másfajta, magasabb matematikát igénylő megközelítése olvasható, valamint az anyag első és második felének jó része is fellelhető benne. A tanulnivaló elég sok, ezért érdemes a tanulás megkezdése előtt beosztani az idődet. Véleményem szerint az anyagot legalább háromszor kell megtanulni ahhoz, hogy jól elsajátítsd: előadás hallgatása jegyzeteléssel, és még kétszer, például a vizsgaidőszak alatt. Szerintem nem érdemes kidolgozni a tételeket, mert azzal csak sok idő megy el. Inkább tanulj a füzetedből és a kötelező, illetve ajánlott irodalmakból. Megfontolandó azonban legalább egyszer fejből, részenként leírni a füzet tartalmát. Ha valaki az ötösre pályázik, akkor a levezetésekkel ugyanez a teendő. Előfordulhat, hogy egyszeri tanulás és az egész füzet fejből, részenként történő leírása után nagy káosz alakul ki a fejedben és kevered a témaköröket, fogalmakat, képleteket és levezetéseket. Ilyenkor nem szabad megijedni. Ha jól osztottad be az idődet, akkor még lesz időd arra, hogy rendszerezd a fogalmakat. Erre jó módszer, ha megtanulod először az alapvető összefüggéseket és definíciókat, majd megvizsgálod az analógiákat, és hasonlóságokat. Végül, a vizsga előtti nap tisztítsd ki a fejed, ne gondolj a vizsgára és menj egyet sétálni, hogy másnap pihent legyél. Remélem, hogy hasznos volt, amit írtam.

Verseny

A tárgyból rendeznek hivatalos tanulmányi versenyt is, melynek itt érhető el a honlapja.

Az Elektromágneses terek verseny témája a villamosmérnöki alapképzésen előadott, hasonló című tárgy anyagához illeszkedik. A versenyfeladatok természetesen mind a fizikai jelenségek, mind pedig azok matematikai modelljei tekintetében a tantárgyi tematikán túlmutató nehézségűek lehetnek.

Tekintettel a másodéves hallgatókra, a kitűzött feladatok közül háromnak az elméleti háttere kapcsolódik az Elektromágneses terek alapjai című tárgynak a verseny időpontjáig elhangzó előadásaihoz. A helyezések megállapításánál ugyancsak tekintettel vannak a másod- és felsőbbévesek tanulmányai közötti különbségre. Az irányelv az, hogy az I., II. és III. helyezés feltétele másodévesek esetén rendre két teljes megoldás, egy teljes megoldás illetve egy értékelhető részmegoldás. A felsőbbévesek esetén pedig rendre három, kettő illetve egy feladat teljes megoldása. Ez tehát azt jelenti, hogy egy másodéves hallgató megelőzi az eredménysorrendben a felsőbbévest, ha a versenyen azonos teljesítményt mutatnak fel.


Bevezetők
1. félév
2. félév
3. félév
4. félév
5. félév
6. félév
7. félév
Megjegyzés:
A csillaggal jelölt négy szakirány-előkészítő tárgy közül egy a 6. félévben.


Bevezetők
1. félév
2. félév
3. félév
4. félév
5. félév
6. félév
7. félév