„Dokumentumszerkesztés” változatai közötti eltérés

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
80. sor: 80. sor:
  
 
===LaTeX ajánló===
 
===LaTeX ajánló===
 +
 +
2019 tavaszán vettem fel a tárgyat, még mindig Gódor Győző tartja. Továbbra is korrekt, segítőkész, a félév végén többször is felajánlotta hogy lehet javítani a jegyen, ha valaki nem elégedett vele. A tárgy maga egész érdekes, hasznos. Bár tény hogy nehéz belerázódni a LaTeX használatába, meg lehet tanulni, és van egy csomó funkció, amit szerintem sokkal kényelmesebben és ésszerűbben valósít meg mint a Word (pl. felsorolás). A nagy hf nem vészes, 1-2 délután alatt meg lehet csinálni. A négyest könnyű megszerezni a tárgyból ha egy kicsit is odafigyel az ember a súlyos hibákra, azonban az ötös jegyhez több munka kell, precízebb szerkesztést igényel. Mint ahogy említettem, hasznos tárgy, tudom ajánlani.
 +
 +
-- [[Szerkesztő: Csuvarszki János Csanád|Csanád]], 2019.05.26.
  
 
2016 tavaszán hallgattam a tárgyat Gódor Győzőnél. Nagyon korrekt volt, szívesen segített nem közvetlenül az adott óra anyagához kapcsolódó kérdésekben. A tárgyat javasolni tudom bárkinek, aki szeretne egy hatékony dokumentumkészítő eszközt megismerni, a félév közepétől nem igazán nyúltam Wordhöz. A házi egy hosszabb délután alatt teljesíthető a félévben tanultak alapján, és könnyen lehet vele négyest-ötöst szerezni.
 
2016 tavaszán hallgattam a tárgyat Gódor Győzőnél. Nagyon korrekt volt, szívesen segített nem közvetlenül az adott óra anyagához kapcsolódó kérdésekben. A tárgyat javasolni tudom bárkinek, aki szeretne egy hatékony dokumentumkészítő eszközt megismerni, a félév közepétől nem igazán nyúltam Wordhöz. A házi egy hosszabb délután alatt teljesíthető a félévben tanultak alapján, és könnyen lehet vele négyest-ötöst szerezni.

A lap 2019. május 26., 13:03-kori változata

Dokumentumszerkesztés
Tárgykód
VIHIJV47
Általános infók
Kredit
2
Tanszék
HIT
Követelmények
Jelenlét
kötelező
Minimális munka
jelenlét + házik
KisZH
nincs
NagyZH
nincs
Házi feladat
9+1 db
Vizsga
nincs
Elérhetőségek


Ismertető

  • A tárgy célja betekintést adni a dokumentumszerkesztés művészetébe, hogy a hallgatók színvonalas, nyomdatechnikailag megfelelő munkákat készíthessenek. A kurzus végére a hallgatóknak képesnek kell lenniük kulturált megjelenésű dokumentumok megírására az általuk választott szövegtördelő alkalmazásban.
  • A tárgy heti 1 laborból áll, ahol a választott szövegszerkesztővel kell különböző feladatokat végrehajtani.
  • A három választható szerkesztő: LaTeX, MS Word, OpenOffice.org Writer, a választás a megfelelő kurzus felvételével történik.

Követelmények

A szorgalmi időszakban

  • A min. elégséges félévvégi jegy feltételei:
    • A gyakorlatok legalább 70%-án való részvétel.
    • Nagy házi feladat leadása. Egy nagyságrendileg 10-20 oldalas formázatlan "szépirodalmi mű" megformázását jelenti. A laborvezető határozza meg, mely laborok anyagainak kell szerepelnie benne.
  • A tárgyból szoktak adni kis házi feladatokat is. Gyakorlatilag az órai munkát kell feltölteni, de ha az óra végéig nincs kész, akkor lesz belőle házi feladat. Ezeket nem kötelező beadni, azonban míg a LaTeX kurzuson nem számítanak bele a félévvégi jegybe, addig a Word kurzuson igen.
  • Pótlási lehetőségek:
    • A kis házi feladatok nem pótolhatók.
    • A nagy házi feladatot a határidőn túl is le lehet adni, egészen a pótlási hét végéig, különeljárási díj ellenében.

A vizsgaidőszakban

  • Vizsga: nincs.

Félévvégi jegy

  • Word kurzus:
    • A félévvégi jegyet a 9 darab kis házira kapott jegyek közül a legjobb 6 átlaga és a nagy házi feladatra kapott jegy számtani közepe adja.
    • [math]J= [0,5*\frac{\sum_{i=1}^6 kHF_i}{6} + 0,5*nHF][/math]
    • A félév sikeres teljesítéséhez a kisházikat nem muszáj beadni (csak így az átlaguk 1-es lesz, és így a tárgyból max. 3-as szerezhető), viszont a nagyházit kötelező megcsinálni, annak elmulasztása automatikus félévvégi 1-es.
  • LaTeX kurzus
    • A félévvégi jegyet csak, s kizárólag a nagy házi feladatra adott jegy adja. A házi értékelésével kapcsolatban itt egy részlet:
    • "a 4-es (jó) jegy jó osztályzatot jelent. Nem rosszat. Ötöst (jelest) az érdemel, akinek a házi feladatát kiraknám a tanszéki vitrinbe, büszkén nyilvánossá tenném, okulásul másoknak"
    • Kétes jegy esetén az órai részvétel, az órákon való pontos megjelenést veszik figyelembe.
  • OpenOffice kurzus:
    • N/A

Segédanyagok

Word

  • A kurzus honlapja
  • Órán levetített fóliák (2013 ősz):
  1. Bevezető előadás
  2. Alapismeretek
  3. Formázás
  4. Javítás
  5. Töréspontok
  6. Stílusok és képek
  7. Matematikai szedés
  8. Mezőutasítások
  9. Képaláírás és jegyzékek
  10. Diplomakészítés (NHF kiadás)
  11. Fájlformátumok
  12. Kördokumentumok
  13. Makrók és eszköztárak

LaTeX

OpenOffice

Kedvcsináló

LaTeX ajánló

2019 tavaszán vettem fel a tárgyat, még mindig Gódor Győző tartja. Továbbra is korrekt, segítőkész, a félév végén többször is felajánlotta hogy lehet javítani a jegyen, ha valaki nem elégedett vele. A tárgy maga egész érdekes, hasznos. Bár tény hogy nehéz belerázódni a LaTeX használatába, meg lehet tanulni, és van egy csomó funkció, amit szerintem sokkal kényelmesebben és ésszerűbben valósít meg mint a Word (pl. felsorolás). A nagy hf nem vészes, 1-2 délután alatt meg lehet csinálni. A négyest könnyű megszerezni a tárgyból ha egy kicsit is odafigyel az ember a súlyos hibákra, azonban az ötös jegyhez több munka kell, precízebb szerkesztést igényel. Mint ahogy említettem, hasznos tárgy, tudom ajánlani.

-- Csanád, 2019.05.26.

2016 tavaszán hallgattam a tárgyat Gódor Győzőnél. Nagyon korrekt volt, szívesen segített nem közvetlenül az adott óra anyagához kapcsolódó kérdésekben. A tárgyat javasolni tudom bárkinek, aki szeretne egy hatékony dokumentumkészítő eszközt megismerni, a félév közepétől nem igazán nyúltam Wordhöz. A házi egy hosszabb délután alatt teljesíthető a félévben tanultak alapján, és könnyen lehet vele négyest-ötöst szerezni.

-- Boka, 2016.05.25.

Én 2008. első félévében vettem fel. Jeney Gábor tartotta, teljesen korrekt, nem halad túl gyorsan, az alapoktól kezdve mondja el a dolgokat. Szívesen segít általános, nem konkrétan az óra anyagához tartozó LaTeX-es kérdésekben is. Az órán érdemes laptopot használni, mert a későbbi doksikat úgy is azon fogod írni, jobb, ha azt szokod meg. Aki nem laptopozott, az urál alatt fordított. A hiányzásra és a késésekre érdemes figyelni, mert katalógus van. Évközbeni házi megírása opcionális, lehet tanulni az ott elkövetett hibákból. A nagyházit az évközi házik megírása nélkül is lehet abszolválni, de azért érdemes átnézni előtte a diákat. Miután megcsináltad a tárgyat, nem nagyon lesz kedved többet elindítani WYSIWYG szövegszerkesztőket (word és társai) :)

-- Csaba - 2009.01.14.

most osszel azzal kezdte az eloado latex elejen, hogy atmehetunk masikra (Word, OO), meg aki azokat vette fel az is johet latexre. Szoval meg lehet beszelni. Gep nem biztos hogy lesz eleg, de laptopon is lehet csinalni a peldakat.

-- Tamas, @info2003, 2007. 02. 02.

2006 tavaszán hallgattam. Jeney tartotta, jól elmondta a dolgokat, volt 1-2 egész érdekes dolog, alapvetően nagyjából: hogyan csináljunk igényes dokumentumot, ha matematikai képletekkel, hivatkozásokkal is van dolgunk (meg úgy általában is). vannak kisházik, nem kötelező jelleggel (ha megcsinálod, kijavítja, ha nem semmi hátrányod nincs, tehát gyakorolásra jó) meg egy nagyházi, amire a jegy is jár. Ezt kb. ha bent vagy órán (max 4szer lehet hiányozni) és odafigyelsz valamennyire, 4-5 óra alatt meg lehet csinálni, és ha nem cisnálsz iszonyú nagy hülyeségeket, akkor a 4-5 a várható érdemjegy.

-- TitCar - 2006.05.26.

Én 2005 tavaszán hallgattam. Nekünk Jeney tartotta. Ő végig magyarázza az órát, vagyis végig megy a slide-okon szóban is. A példáknál vár egy kicsit, hogy begépeld, kipróbáld. Ha gond van, nem megy akkor lehet kérdezni. Idén nem kellett évközben házikat csinálni (nem járt érte se előny, se hátrány, de ha gyakorolni akartál akkor kijavította.)

Hiányozni max 4-et lehet, a házi megírása nem olyan vészes ha legalább az órán figyeltél ha már beültél. (Egyébként aki netezett vagy ilyesmi azokra nem szólt rá...)

Tárgy ha egy kicsit is igényes vagy a szöveg formátumára amit kiadsz a kezed közül akkor érdekes.

(A tárgynak egyébként van Word-os kurzusa is, targy felvételnél nem árt vigyazni.)

-- Jano - 2005.05.24

Az órák úgy zajlanak, hogy a fazon (Kontra Gergely) felír egy webcímet a táblára, ahonnan leszedheted a slide-okat, majd azt gépen olvasgathatod. Ha valamit nem értesz, jelentkezel, akkor morogva odacammog, és többnyire fogalma sincs arról amit kérdezel. Tehát az "előadó" rém gyenge, az anyag viszont nagyon jó és hasznos! A diplomamunkát úgyis LaTeX-ben illik írni, úgyhogy jó ha mielőbb megtanulja az ember.

Csak néhány óráról lehet hiányozni, és a félév során be kell adni 4-5 fél óra alatt összedobható kisházit, meg egy kicsit hosszabb nagyházit. Ha ezek mind megvannak, akkor szinte garantált az 5-ös, ha nagyon nem vagy szimpatikus és sokat hiányoztál akkor esetleg 4-es. Ha nem teljesítettél mindent, akkor viszont nem engednek át.

Letölthető anyagok itt. Jeney Gábor csak jegyet írt be, az órákat nekünk Kontra Gergely tartotta, így minden kritika rá vonatkozik.

-- Preko - 2005.05.16.

Word ajánló

2013-as tapasztalat: aki csak kreditet akar, annak tulajdonképp ingyen van. Az ötösért már meg kell szenvedni, és nem is a nehézség, hanem a pepecselés miatt, ugyanis az ötöshöz csak stílussal lehet formázni. (Tehát ha egy szót dőlt betűsre teszel, az már nem legit.) Viszont négyesre könnyen teljesíthető, ha az első beadandókat jól megcsinálod és ráfekszel a nagyházira, és rászánsz min. egy teljes napot vagy kettőt, akkor zsebben min. a négyes.
-- Lord Viktor (vita) 2013. december 12., 10:06 (UTC)

Nem a teljesen kezdő szintről indul, így annak sem unalmas, aki már valamennyire járatos a Word funkcióiban. Be kell járni. Van katalógus. Észreveszi, ha nem annyi ember van a papíron, mint a teremben Minden órán ad házit, amit be kell adni emailben következő óráig. Nem túl bonyolult feladat, és óra vége előtt 10 perccel adja fel, így aki ügyes, az óra végéig el is küldi neki, és akkor nincs vele gond hét közben. Év végén be kell adni nagyházit, de ez sem túl megerőltető, pár óra alatt össze lehet hozni egy igényes doksit. Mindenki ötöst kapott, aki évközben adott be házikat.

--

2015 II. félévében teljesítettem a tárgyat. Én kifejezetten nem ajánlom a tárgyat azoknak, akik egy kicsit részletesebben ismerik a Word tudását, mert én újat nem tanultam és sajnos nagyon sok időt kell szórakozni a NHF beadásakor. A kisházik könnyen teljesíthetők, mert bőven van rá idő az órán, viszont szeret 90%-okat osztogatni, amikor olyan kedve van. Ezen felül viszont, aki nem járatos még a Wordben, azok számára hasznos lehet a tárgy elvégzése, mert a diplomakészítéskor ezek a dolgok tényleg vissza fognak köszönni :) (ui.: Az órára nem érdemes korábban érkezni, mert a gyakorlatvezető mindig pontosan 15-re ér a teremhez, így mindenki csak a folyosón tud dekkolni addig :D )

--Syller (vita) 2015. december 7., 22:35 (UTC)

2018 tavaszi félévben csináltam a tárgyat. Aki (kicsit is) jártasabb a Wordben annak ingyenkredit, ha nem, akkor is könnyedén megtanulható és megszerezhető belőle a jeles. Az órai kisfeladatok az óra felére simán elkészíthetőek, a nagyházival is csak pár órát kell eltölteni. Hasznos a tárgy, ha szeretnéd megtanulni a Word trükkjeit, például később diplomamunkához.

-- Kovács Tamás Attila (vita) 2018. december 3., 00:07 (UTC)

Open Office ajánló

2009 tavasz: hasonlóképp Zsíros Attila tartotta, azt mondta, lehet hogy most indult utoljára a kurzus, majd még meglátja, hogy folytatja-e ősszel, vagy lesz-e aki vigye tovább. Amúgy közepesen érdekesek voltak a laborok, viszont annál hasznosabbak, volt katalógus, x hiányzás lehetett, de nem veszi túl szigorúan. A nagyházi a 7 darab kisházi egymásután végrehajtása, cserébe ha a kisházikat külön-külön adod be, ő visszaküldi, hogy mik voltak a hibáid, ha csak a nagyházit egyben, akkor azonnal osztályoz (legalábbis ezt mondta, én kisházikkal kaptam ötöst:P) Megéri felvenni/bejárni/rászánni azt a pár órát.

-- dög - 2009.04.30.

Én Open Office kurzuson voltam idén (2006) tavasszal, Zsíros Attila tartotta. A követelmény nem volt túl vészes, be kellett járni órára (3 hiányzás volt a max), illetve volt egy nagyházi.

Az órák nem voltak rosszak, sok érdekes dolgot meg lehetett tudni az igényes dokumentum előállításáról, de igazából mindenki azt csinált, amit akart. Komolyabb munka készítéséhez mindenesetre a leadott anyag nagyon hasznos lehet, főleg olyanoknak, akik ezzel a témával még egyáltalán nem foglalkoztak.

A házi feladat az órai anyag alapján körülbelül másfél óra alatt előállítható (tárgy honlapján azt hiszem 24 óra van rá előirányozva...), amire ha nincsenek benne komolyabb hibák, akkor biztos az ötös. Ha valaki egész biztosra akar menni, akkor a leadási határidő előtt küldhet a srácnak dokumentumot, amit ő szívesen értékel a tanult szempontok alapján.

Vagyis minimális munkával jó jegyet lehet szerezni egy három kredites tárgyból,a mi még hasznos is - a hülyének is megéri...

-- Luxa - 2006.05.13.