„Csillagtúra” változatai közötti eltérés

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
50. sor: 50. sor:
 
'''Nyertes csapat: [[Alapítók]]'''
 
'''Nyertes csapat: [[Alapítók]]'''
  
===41. Csillagtúra(2011)===
+
===41. Csillagtúra (2011)===
  
 
'''Rendező csapat: [[Alapítók]]'''
 
'''Rendező csapat: [[Alapítók]]'''

A lap 2013. január 26., 21:45-kori változata

A tavasszal megrendezésre kerülő csillagtúra egy több száz embert megmozgató rendezvény, amely gyakorlatilag a Schönherz Qpa után a második legnagyobb embertömeget érintő esemény. A Qpához hasonlóan ezen a rendezvényen is az évfolyamokból, illetve több évfolyam összeolvadt Qpa-csapatok indulnak el. A rendezvényen rengeteg végzett évfolyam is évről évre megjelenik, nemritkán már feleségestül és gyerekestül vágnak neki a kalandos útnak, mely rendszerint a Budai-hegység turistaútjain halad végig. Ezen út során a különféle feladatokat megoldva bizonyítják a csapatok a rátermettségüket. A túra útvonalán különböző állomások vannak, ahol játékos, tréfás feladatokat kell megoldani az egyes csapatoknak, amik pontozva vannak. A túra végállomása rendszerint a Hűvösvölgyi Nagyréten van, de volt már olyan eset a csillagtúra történetében, amikor különféle rejtélyes okok miatt a rendezők nem kaptak engedélyt a hely használatára. Itt a végállomáson a rendezők meleg étellel várják az éhezőket, valamint koncerttel a szórakozni vágyókat. Nagy múltú és igen kedvelt rendezvény.

Amennyiben egy csapat háromszor megnyeri a CsT-kupát, köteles új kupát alapítani, s az előzőt megtarthatja. Miután a Bourbon az igazság csapata 2009-ben harmadszor nyerte el a második kupát, így jelenleg a harmadik kupa van közkézen.

Történelem

1. Csillagtúra (1971)

Rendező csapat: Alapítók

31. Csillagtúra (2001)

Rendező csapatok: Quppa és a QSCH (Q'n'Q)

36. Itsz MÁJ planet Csillagtúra (2006)

...azaz 80 fok alatt a Föld körül.

Egyesített békemisszió az ENSZ, a Schimán és a Bourbon az igazság szervezésében! (mert nem vagyunk halbiológusok...)

Nyertes csapat: Last minute

Szabályzat

37. Monty Python Csillagtúra (2007)

Rendező csapat: Last minute

Nyertes csapat: Gonosz Ikertestvérek

Szervezői oldal

38. Csillagtúra (2008)

Rendező csapat: Gonosz Ikertestvérek

promo videó

39. CSTURA Csillagtúra (2009)

Nyertes csapat: Bourbon az igazság

CsTúra 2009 promo videó

40. Csillagtúra (2010)

Rendező csapat: Bourbon az igazság

Nyertes csapat: Alapítók

41. Csillagtúra (2011)

Rendező csapat: Alapítók

Nyertes csapat: Mellékhatásch

42. Időutazó Csillagtúra (2012)

Rendező csapat: Mellékhatásch

Főrendező: Kiss Balázs Forest

Nyertes csapat: SchöRétes

Mint minden évben, most is óriási várakozás és érdeklődés előzte meg a 42. Időutazó Csillagtúrát, amit a tavalyi győztes csapattal, a Mellékhatásch-sal rendeztük meg. Sajnos, a korábbi évek és a hatóságok hozzáállása miatt idén különösen nehéz dolgunk volt az előzetes munkálatokkal.

A helyszín most a Csobánka-Pilisborosjenő között elterülő erdő volt. A két útvonalon 10-10 km-t túrázhattak a csapatok, érintve pl. az Egri csillagok forgatása során felépült egri várat, a Nagy-Kevély gyönyörű kilátóját, vagy a Redlinger emlékúton található őskori barlangot. Az útvonalakon minden csapat 7 állomással találkozhatott (legjobb esetben) ahol játékos, Schönherz Qpát idéző feladatokban kellett helytállniuk.

A célban finom ebéd, pult és zene várta a helyenként igencsak megfáradtan érkező túrázókat. Továbbá kedvére pipázhattak, karaokezhattak, hordódobáló versenyezhettek a csapatok, és lehetőségük volt a Schönherz 50. évfordulója alkalmából készített BSS videót, vagy SPOT kiállítást is megtekinteni.

Idén több mint 35 csapat 400 versenyzője vett részt a túrán a (szerencsére csak kezdeti) borongós időjárás ellenére. Az összes együttes előbb vagy utóbb megérkezett a célba, és külön kiemelendő az idősebb csapatok teljesítménye, akik lelkesedésükkel, kreativitásukkal és tapasztalatukkal méltó példát állítottak a fiataloknak: a Bourbon az igazság 3., az Alapítók 2. helyezést értek el. A Csillagtúra vándorkupa győztese idén a fiatal Schörétes csapat lett, akik gólya mivoltuk ellenére igazán profi módon teljesítették a távot, és az állomások feladatait is. Gratulálunk nekik ez úton is!

43. ... Csillagtúra (2013)

Rendező csapat: SchöRétes

A túra feelingje talán Csincsillagtúra. Talán.

Források