VIKWiki:Konfliktuskezelés esszé 2006 január

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Egy igen sajátos konfliktussal szeretnék foglalkozni, amely igen közel áll az érdeklődési körömhöz, tanulmányaimhoz és többek között én is részese vagyok. A Villamosmérnöki és Informatikai karon már több éve működik egy rendszer, egy ún. brain dump%H% , amely egy kis weboldalként indult pár vizsgasorral, és amely mára egy több tíz fős állandó szerkesztői gárdával rendelkező komplex tanulmányi rendszerré nőtte ki magát, a neve InfoSite (http://info2.sch.bme.hu). Természetesen minden évfolyamon akadnak olyan hallgatók, akik saját személyes oldalukon indítanak hasonló kezdeményezést más formában, ám ugyanazzal a céllal: hogy segítsenek a többi hallgatónak jobban, könnyebben felkészülni a vizsgákra.

Az InfoSite szerkesztői általában szorgalmas feltöltőkből lesznek, akik megkeresik a csoportot, hogy munkájukkal segíthessék az anyagok felkerülését, az oldal karbantartását és a funkciók bővítését. A munka természetesen önkéntes, nem jár érte semmilyen juttatás, hanem mint általában minden ajándékozó társadalomban (az internet közösségeinek nagy része ilyen) a hírnév és a társadalmi megbecsülés a motiváció. Most, hogy a rendszer egyre inkább dinamikus és portál jellegű, ezáltal minden felhasználója egyben potenciális feltöltővé válik, a szerkesztők feladata inkább az anyagok minőségének, rendszerezésének felügyelete, a továbbhaladás irányának vázolása, a fejlesztés, mint az anyagok összegyűjtése. Önkéntes munkájuk eredménye, hogy a Villamosmérnöki és Informatikai Kar több ezer hallgatója használja nap, mint nap a rendszert, megkönnyítve a készülést a vizsgákra, zárthelyikre, különösen a vizsgaidőszakban.

E mellett működnek kisebb-nagyobb egyéni oldalak is, nincs olyan évfolyam, ahol ne lenne ilyen. Ezen oldalak szerkesztői egy-két főből állnak, és indulásukkor inkább egy baráti társaság közti információcserét hivatottak szolgálni, majd az évfolyam levelezőlistákra felkerülő linkek alapján egyre többen kezdik használni azokat. Ám ez a felhasználói réteg elég vékony, legfeljebb ötven fő, a szerkesztő(k) szűkös erőforrásai miatt nem veheti fel a versenyt sem a tartalom, sem a funkciók gazdagságában az InfoSite-tal. A szerkesztőnek magának kell összegyűjtenie az anyagokat, magának kell a weboldal infrastruktúráját karbantartania, fejlesztenie. Ezeket a heroikusnak tűnő erőfeszítéseket ugyancsak a társadalmi megbecsülés elérése motiválja, és az adja hozzá a plusz energiát, hogy szerkesztője mindezt egyedül, vagy esetleg egy-két fővel közösen érte el, és nem egy nagy csoport zászlaja alatt, ez meglehetősen nagy hajtóerő.

Véleményem szerint ez egy négyes szintű konfliktus egy nagyobb és több kisebb csoport közötti rivalizálás. Azért gondolom így, mert ez nem egy nagy csoport és egyének közötti konfliktus, az InfoSite és a kis oldalak szerkesztői közötti konfliktus résztvevői a kis oldalak felhasználói is, akik felsorakoznak a szerkesztő mögött, hiszen többnyire napi kapcsolatban állnak vele.

Az InfoSite szerkesztőire kívülről nagy nyomás nehezedik, lévén ők a mindenki által ismert, kézenfekvő tudásbázis, ezért elvárják tőlük, hogy friss információkat, megfelelően rendszerezve, frissítve egy helyen tegyenek elérhetővé. Ezért is érdekeltek abban, hogy a kis oldalak szerkesztői a hatalmas lelkesedésükkel és nem utolsó sorban szakmai hozzáértésükkel csatlakozzanak a szerkesztőgárdához, növelve az erőforrásokat, és csökkentve a megosztottságot az információáramlásban, ezzel eleget téve a környezet „mindent egy helyen” nyomásának.

A két értékközösségnek természetesen nincsenek, és nem is lehetnek direkt hatalmi eszközei egymás irányítására, mindannyian egyenrangú hallgatók, ugyanazon egyetem ugyanazon karán. A két fél személyesen általában nem ismeri egymást, ha egyes szerkesztők évfolyamtársak is, akkor sem elég közeli a kapcsolatuk, a kommunikáció általában e-mailen keresztül folyik, egyes negatív vélemények, támadások, pedig a nyilvános évfolyam levelezőlistákon kerülnek nyilvánosságra. A befolyás mindkét fél részéről alapvetően az érvelés eszköze a metainformációkat át nem eresztő, szűk átmérőjű kommunikációs csatorna okán. Védettséget biztosíthat a kis oldalak szerkesztőinek az a speciális képesség, hogy munkájának van egy sajátos stílusa, szűkebb ismeretségi köréhez szól, ezáltal személyesebb információk közlésére is alkalmas, illetve olyan egyébként fontos információkat is magában foglalhat, melyek az InfoSite alapvetően számonkérés-centrikus alapfilozófiájába már nem, vagy csak nagyon nehezen férnek bele. Gondolok itt például egyes oldalak adminisztrációs problémák lehetséges megoldásainak útmutatóira vagy tárgyelőadók naprakész információira. Alapvetően a problémát abban látom, hogy a két értékközösség célja azonos, vagyis hogy régebbi feladatsorok segítségével, példák gyakorlásával, emészthetőbb elméleti ismeretek elsajátításával valós vizsgahelyzetre készítse fel a felhasználóit remélhetőleg gyakorlati tudásuk elmélyítésével. A különbség a képviselt értékekben mutatkozik. Míg az InfoSite szélesebb felhasználókört próbál kiszolgálni hatalmas erőforrásokkal (kollégiumi szerver, technikai fejlesztők, nagy szerkesztőgárda, kvázi egész karnyi felhasználó-feltöltő bázissal), éppen ezért ezek az erőforrások sajnos hajlamosak elaprózódni, addig a kis oldalak koherens, egy évfolyamról való, szűkebb felhasználói kört tömörítenek, akik a szerkesztőkkel való közvetlen kapcsolatuk miatt sok esetben képesek interaktívabbak lenni, mint a portálrendszer sok ezer felhasználója és személyre szabottabb információkat kapnak cserébe. Ezért is lehet vonzóbb alternatíva egy kis oldal a személytelen InfoSite és láthatatlan szerkesztői. Természetesen mindkét félnek és a Villanykar hallgatóinak, a felhasználóknak érdeke, hogy konszenzusra jussanak, és találjanak valamilyen megoldást az értékek megőrzésére valamilyen egyesülésen belül, egységessé téve az információáramlást, kiküszöbölve a redundanciát, és a felszabaduló új erőforrásokat további fejlesztésekre fordítva.

Sajnos az e-mail váltások alapján a két fél közötti érzelmi ellentétek mutatkoznak meg leginkább. A felek közti kapcsolat negatív, vagy legfeljebb semleges, kevés a felek közti információcsere, ha mégis van leginkább gúnyolódásba, személyeskedésbe torkollik. Mindkét fél úgy gondolja, hogy a másik az odaadással felépített művét akarja lerombolni, vagy legalábbis támadást intézni ellene. A kis oldalak szerkesztői nem hajlandóak csatlakozni, úgy gondolják ezzel elvesztenék a felhasználóik megbecsülését, hírnevüket, nem tudnának eléggé érvényesülni egy nagy szerkesztőgárdában, emellett meg vannak győződve róla, hogy szolgáltatásaikat maximális minőségben nyújtják és a megfelelő technikai fejlődést, kényelmi szolgáltatásokat is képesek lesznek biztosítani. Az InfoSite szerkesztői nem meglepő módon ennek ellenkezőjéről vannak meggyőződve, hogy többen többre jutnak, már adott egy komplex funkciógazdag infrastruktúra és mindenki megtalálhatja magának a kihívást, a neki tetsző feladatokat a technikai vagy a szakmai fejlődés útján. Viszont bevallottan nem adhatja meg azt a rugalmasságot, amit egy személyes weboldal nyújthat, a megbecsülésről, dicsőségről nem is beszélve, viszont kárpótolhat ezért teljesen új jellegű kihívásokkal, hiszen született már első helyezett TDK munka az InfoSite társadalmi és tanulmányi hatásait vizsgálva.

Mivel az InfoSite a "nagyobb testvér" ezért úgy gondolom a szerkesztőgárdának kéne nyitnia a kis oldalak szerkesztői felé a felek közti kapcsolat és az információkezelés elmélyítésével, kideríteni a nagy rendszer hiányosságait, problémáit az ő szemszögükből, hiszen talán ők a leghozzáértőbb külső szemlélők, és ha valakinek van joga komolyan bírálni az InfoSiteot, akkor ők azok, hiszen talán ők szembesültek leginkább hasonló problémákkal a Villanykar hallgatói közül. Ha már kialakult valamiféle bizalom a két fél között, akkor közösen kidolgozhatnánk közösen egy fejlődési tervet, amellyel mindkét fél egyetért, amely mindkét fél értékeit közvetíti. Ezek nagy része valószínűleg technikai jellegű lenne, sokkal személyre szabhatóbb portálrendszer, saját tárgyak, órarendek, zárthelyi naptárak, csoportos közérdekű üzenetek, interaktív visszacsatolás a feltöltött anyagokról, anyagok osztályozása, hibajelzés, még interaktívabb szerkesztés, útmutatók, és nem kifejezetten számonkérés-centrikus anyagok megjelentetése. Ezen szabályrendszer alapján a felek elkezdhetik a közös munkát egy jobb, kényelmesebb rendszer összeállítását a már meglévő alapokon, egy közös céllal és mindkettejük érdekének szem előtt tartásával.

Az InfoSite szerkesztőgárdája már meg is tette az első (nem is olyan kicsi) lépéseket az interaktivitás növelésére, egy új, felhasználó-azonosítás alapú portálrendszer, illetve egy wiki alapú tudásbázis rendszer (ez a https://wiki.sch.bme.hu címen található) beüzemelésével 2005 szeptemberében. Ez minden felhasználó által módosítható, képes matematikai képletek megjelenítésére, így próbáljuk a felhasználókat rászoktatni arra, hogy tétel és egyéb feladat-kidolgozásaikat itt publikálják, és ha az végleges, akkor kerüljön csak át a sokkal statikusabb InfoSitera, igen nagy sikerrel.

Növeltük az interaktivitást, ezáltal pedig saját magunk osztottuk meg az erőforrásainkat az InfoSite és a wiki között. Most a két új rendszer egymásba integrálásának gondolata érlelődik a szerkesztőgárdában, keressük a megoldásokat. Ha nyitunk a kis oldalak szerkesztői felé talán a friss szemlélettel jobb eredményeket produkálhatunk, hosszú távú együttműködést kialakítva immár közös érdekeink szem előtt tartásával.

Természetesen mindig lesznek olyanok, akiket nem elégítenek ki majd a fejlesztések, legyenek azok bármekkorák, vagy bármilyen jók szakmai, avagy technikai szempontból, ám őket talán nem is lehet kimozdítani pozícionális álláspontjukból, talán majd saját felhasználói döbbentik rá arra, hogy egy funkciókban jóval gazdagabb oldalt érdemesebb használni, ahelyett, hogy párhuzamosan követnék mind a kettőt. Várhatóan az új évfolyamokban is lesznek olyanok, akik saját oldalt indítanak, őket érvekkel és a bőséges funkciók kínálatával még a kezdetekkor lebeszélünk erről.

--

%H%Brain dump: tudásbázis, ahová a felhasználók feltölthetik az általuk egy témában hasznosnak talált dokumentumokat, hogy megosszák másokkal. Általában olyan dinamikus weboldalak melyek vizsgafeladatsorok, tételkidolgozások, jegyzetek gyűjtőhelye melyet egyetemi hallgatók üzemeltetnek, hogy segítség egymást a felkészülésben.

-- Ping-Win - 2006.01.25.