Instruktor Öntevékeny Csoport

A VIK Wikiből
(Iocs szócikkből átirányítva)

Ez az oldal a korábbi SCH wiki-ről lett áthozva. Az eredeti változata itt érhető el.

Ha úgy érzed, hogy bármilyen formázási vagy tartalmi probléma van vele, akkor kérlek javíts rajta egy rövid szerkesztéssel.

Ha nem tudod, hogyan indulj el, olvasd el a migrálási útmutatót


Semmelweis Egyetemi barátaink.

Jegyzet

Az IÖCS bemutatkozik

Az Instruktor Öntevékeny Csoport Egyesület a Semmelweis Egyetemen több
mint 30 éve működő diákszervezet. Önálló csoportként a 80-as évek végén
alakult meg, de már a 70-es években is hivatalos egyetemi papírok
emlegették a "KISZ-es instruktorokat". A 90-es évek elején eleinte a HÖK
felügyelete alatt, majd a törvényi előírások változásával 2002-től már
jogilag is önállóan létező szervezet.

A csoport legfontosabb célja az Egyetemre frissen felvett elsőévesek,
közkedvelt nevükön a gólyák, bevezetése az egyetemi életbe. Célunk az,
hogy a Semmelweis Egyetemről kikerülő diplomások úgy emlékezzenek vissza
egyetemi éveikre, mint életük egy megismételhetetlen és feledhetetlen
szakaszára, amit bármikor újra kezdenének. Hisszük, hogy ennek az
alapja, hogy a hallgató saját szűkebb és tágabb értelemben vett
környezetét megismerje. Ennek érdekében szervezzük számukra a
Gólyatábort, a Gólyahajót, a Gólyabált, csoportos kirándulásokat és
bulikat. Évtizedes tapasztalataink azt mutatják, hogy ezek a
rendezvények döntő mértékben elősegítik egy összetartó közösség
létrejöttét, mely nem csak csapatként működik, hanem benne az egyén is
jól érzi magát és ki tud bontakozni.

A Instruktor Öntevékeny Csoport szerveződése hagyományosan önkéntes
alapú, a fizetés és a pénzjutalom ismeretlen fogalmak. Ennek ellenére -
vagy talán épp ezért - Egyesületünk Magyarország egyik legnagyobb
taglétszámmal rendelkező független hallgatói szervezete. Több mint
háromszázötven aktív tagunk között más egyetemek hallgatói is
megtalálhatók, így jogászok, műegyetemisták, állatorvostan-hallgatók is
dolgoznak velünk.

Az Egyesület nyolc tagból álló vezetőségét a tagság egy évre választja
meg. A csapat élén a reprezentatív és képviseleti szerepet betöltő elnök
áll, alelnökünk elsősorban a gazdasági és pénzügyekért felel. A
vezetőség többi tagját az egyes nagyobb programok szervezésére
választjuk, így van Képzésfőnökünk, Táborfelelősünk és Bálszervezőnk.
Ezen utóbbiaknak, a zökkenőmentes munkamenet érdekében helyettesük is
van. A többi, kisebb évközi rendezvények szervezése öntevékeny formában
zajlik, a csoport tagjainak aktuális igénye szerint. Ebben a vezetőség
mint egyfajta segítő, logisztikai hátteret biztosító szerv vesz rész.

Az IÖCS élete éves ciklusokban zajlik. Évről évre megszervezzük
ugyanazokat a rendezvényeket, őrizve hagyományainkat és biztos támpontot
nyújtva az új kezdeményezéseknek. A honlapon sokat megtudhat ezekről,
rólunk, programjainkról. Kérjük, böngésszék olyan örömmel, mint amilyen
lelkesedéssel mi szervezzük meg a leírt programokat.
Személyes eszközök
Névterek

Változatok
Műveletek
Navigáció
Egyetem
Közélet
Eszközök